Újra itt!

Egy szinesedő bokor a budafoki bringaút mentén 2008 októberében.

A Vincellért ábrázoló szobor, a Boráros téren.

Egy csodálatosan megcsavarodott fatörzs, a délbudai bringaút mentén.

Nagyon régen jártam itt. Sok minden történt az óta. A legtöbb olyan dolog amiről nem szívesen beszélek, mert mind csak nyafogás, siránkozás, és ha azt mondom, hogy szebbé lehet tenni az életet akkor azt tegyük, és ne siránkozzunk.

Amíg jó idő volt, rendszeresen jártam bringázni, a végén már napi 20km.-t hajtottam alapban, de volt, hogy ennél többet, mert a rutinon kívűl még máshová is mennem kellett. Nem dicsekedni akarok, de az én koromban (70év) ez nem kis teljesítmény. Jól is éreztem magam, fizikailag is meg lelekileg is. A vérnyomásom is jó, meg aludni is tudtam rendesen. Az utóbbi időben ezt nem mondhatom el, mert rendszeresen felébredek egy-két óra alvás után, és nem tudok visszaaludni. Tudom, hogy ez már az idős korral járó érrendszeri állapot következménye, de éppen ennek a bajnak enyhítésére jó a rendszeres bringázás, ami most a téli idő miatt nem lehetséges.

Az esti tornázást nem hagytam el, mert a gerinc meszesedésem miatt nem szabad abbahagyni, mert ha sokszor kihagyom akkor egyszercsak előjön a szédülés, az meg valami borzalmas állapot. Nem is szeretném azt megvárni.

Nem szeretek a közösségi közlekedéssel utazni, de miután nem lehet bringázni, így rákényszerülök, hogy hetenként egyszer, amikor a csikungra megyek, akkor villamossal menjek. Még ez az egy-egy alkalom is felzaklat, mert az emberek nagy többsége sajnos nagyon türelmettlen, és elég dúrva hangnemben beszél egymással, és egymásról, meg a körülöttünk zajló eseményekről. Igaz, nem könnyű az élet, de a dúrvaság sem teszi könnyebbé, és a bajokat is nehezebb elviselni, sőt megoldani is ha egymást is bántjuk. Nem tudom hova fajúlhat még ez az állapot, de félek, hogy nem sok jónak nézünk elébe.

Csikungra szeretek járni, és járok heti rendszereséggel. Nagyon jó hetenként legalább egyszer egy jó meditációs gyakorlattal kitisztíni az ember agyát, és megerősíteni a tudatát. Hiszen az ember már régóta tapasztalhatja, hogy a gondolatnak ereje van. Ha azok pozitívak, akkor kifejezetten hasznos, mert megerősiti az embert érzelmileg és fizikailag egyaránt. Segít abban, hogy ne csak a bajokat vegyük észre, hanem a körülöttünk levő szép, és jó dolgokat is. Sőt én azt mondom, hogy nem csak passzívan várni kell a szép és jó dolgokat, hanem keresni kell őket. Sokszor nagyon csekélynek tűnő események jó hangulatot, kellemes érzéseket kelthetnek az emberben. A kicsi öröm is öröm, és nagyon meg kell becsűlni.

A környezetünkben egy-egy fa, még ha éppen lombtalan is, lehet szép, mert a formája a törzse egy valóságos csoda. Vagy a fények játéka a nedves tetőn, vagy a madarak röpte. Vagy egy szép épület, vagy szobor. Vagy egy kisgyermek kacagása.

Ha van szemünk a látásra, fülünk a hallásra akkor ezek a dolgok vidámabbá, boldogabbá tehetik életünket.