Teszek, veszek, telik az idő.

Ma nem jártam semerre, mert esett az eső, és nem lehetett bringázni. Ezért úgy döntöttem, hogy néhány itthoni dolgomat rendezegetem. Belefogtam porszívózni, meg néhány más dolog elrendezésébe.

Már másodszor fordult elő, hogy takarítás után nem tudtam felmenni a netre. Az a dirib-darab zsinór a toldásnál kontakt hibás, és ahogy a porszívóval megmozgatom, szét húzódik, és nem stabil a kapcsolat. Teljesen kétségbe estem, hogy nem tudok felmennia netre, és mit fogok csinálni. Felhívtam az unokaöcsémet, de ő csak holnap tud jönni. Miközben beszéltünk, a kapcsolat stabilizálódott, és így most tudom használni.

Az az érdekes, hogy régen nem volt számítógép meg internet, és mégis hasznosan telt az idő. Most meg azt hittem, hogy vége a világnak, mert nincs internetem. Olyan voltam, mint a gyerek, mikor elveszik a játékát. Nagyon megszerettem, szívesen foglalkozom vele. Sok érdekes dolgot tudok belöle olvasni. Kapcsolatot tartani más emberekkel. Bármi információra van szükségem, megtalálom.

Jön a tavasz...

Tegnap megint voltam csi-kung foglalkozáson. A csoport nagy része ott volt. Azt nem értem, hogy már több éve együtt meditálunk, és egyik másik csoporttag olyan idegenül viselkedik, mintha semmi köze nem lenne társasághoz. Ez azért nem jó, mert a negatív energiák nagyon elnyomják a meditáció jó hatását. Nem igazán tudnak érvényesülni a pozitív hatások.

Minden foglalkozást elméleti résszel kezdünk, úgy hogy, a foglalkozásvezető kiosztja az elolvasni való lapokat, csendben sáját magunk olvasunk, majd ha van kérdés akkor megbeszéljük. Legtöbbször van mit megbeszélni, de tegnap senki sem szólalt meg. Az igaz, hogy nem először olvastuk a témát, de ezek annyira érdekes, és kézenfekvő dolgok, hogy szinte nem is gondolkodik rajtuk az ember. Pedig, igazán mély és nagy igazságok is vannak köztük. Igaz, hogy számomra csodaszámba menő dolgok is előfordúlnak. Pl., hogy egy csí-kung mester meglátogat egy halálos beteget, és az a látogatás hatására meggyógyul. Ez, szerintem így nem lehet igaz, mert vagy nem volt olyan beteg, vagy nem gyógyúlt meg, csak esetleg nem rosszabodott tovább, és még sokáig tudott abban az állapotban tevékenykedni. Hiszek az ember szellemi erejében, meg abban, hogy a pozitív gondolkodásnak van állapot javító hatása, de ez nem csoda. Ez egy olyan életmód kialakítása, amiben a szervezet a természettől adott, és kialakított funkcióját a lehető leg jobban tudja ellátni. Ez nem kevés, mert ez szellemi és testi tevékenység egyszerre. Az az érdekes ebben, hogy ha az ember jól csinálja akkor még a környezetének használhat vele.

A tegnapi foglalkozásban az volt a fúrcsa, hogy ott helyben senkinek sem volt kérdése, megbeszélni valója, de mikor mentünk haza, a folyosón meghallottam amint az két társunk, ott felytette ki a véleményét, csak kettőjük között. Ezt nem tartom helyesnek, mert ebböl senki sem tanul, nem hasznos senki számára. Sokkal jobb ha megvitatjuk a problémákat, mert abból sok minden kiderülhet. Az is, hogy ki nem gondolja jól, és az is hogy, hogyan kellene máskép gongolni, mi a helyes. Csak úgy tudunk segíteni egymásnak, ha tartjuk egymást annyira fontosnak, hogy megbeszéljük egymással a bennünket érintő témákat. Azt hiszem ezt úgy hívják, hogy egymás tiszteletbe tartása.

Eddig szerettem odajárni, ha ezt többször is tapasztalom, akkor nem biztos, hogy szeretni fogom.

A foglalkozás után, elbringáztam a Kostolányi térre, az optikushoz, mert a szemüvegem szárát meg kellett javítani. Utána, átmentem a Feneketlen Tóhoz és egy kicsit fotóztam. Negyon szép az park, csak az a baj, hogy sok ember nem becsüli meg azt kevés kis zöld területet amit a város biztosítani tud. Rengeteg szemetet szórnak szét, a tó körül több helyen felgyújtották a nádast.

Az érdekes az, hogy még így is ott vannak a vadkacsák. Ha a nád újra nő mnegint fészkelnek és költenek. Néhány fa már egy kicsit zöldül, de még csupaszok az ágak. Ha kilombosodnak, akkor megint kimegyek fotózni.

Ma, megint szép az élet.

Nem csak én érzem jól magam, hanem a Benji is nagyon jól van. Nem szeretném elkiabálni, de elmúlt a remegés, és a hangulata is nagyon jó. Ma megint jött játszani amikor ágyaztam. Ez régen, kölyök korában volt szokása, hogy nem hagyott ágyazni, mert megtámadta e kezem amikor az ágynemüt igazgattam. Mindig jól megdögönyöztem, és csak utána tudtam rendbe tenni az ágyat. Ma ugyanezt játszotta velem.

Ma járt le a három nap, az injekció után, és ma kellett elkezdeni a gyógyszert adagolni, amit 6 napig kell kapnia. Ez után a kúra után, várhatóan tünetmentes lesz.

Elmúlt a hidegfront.......

Azt hiszem, hogy nem igazán termászetes dolog, hogy februárban tavasz van.

Tegnap, még a szervezetet komolyan ígénybevevő hidegfront erős széllel, ma meg április közepének megfelelő napsütés, és hőmérséklet. Tegnap csak odáig jutottam el, hogy felöltöztem, elkészítettem a bringát, és e közben úgy elkezdtem fuldokolni, hogy nem mertem elindulni. Még a szokásos szombati mosásomat sem tudtam befejezni, mert annyira nem volt levegőm. Ma, igaz, hogy csak délfelé, de elindultam, és nem bántam meg. Nagyon jó idő volt, és nagyon jól éreztem magam a bringán. Nagyon szépen sütött a nap, ezért a város felé indultam, hogy néhány fotót csináljak.

A Müszaki Egyetem Duna felöli oldalán van egy '56-os emlékmű, azt szerettem volna fotózni. Már régebben kinéztem magamnak, de nehéz volt megközelíteni, mert a IV-es metró építkezése miatt lezárták az utat. Talán egy, vagy két hete, hogy megint megnyitották, és most bringával is oda lehet menni. Fehér kőböl faragott nő alak, szerintem nagyon szép. Még nem néztem utánna, hogy ki csinálta, de sűrgősen pótolom.

Megnéztem, a szoborcsoportot két alkotóművész készítette: Csíkszentmihályi Róbert, és Schilling Róbert. Köszönet nekik, mert nagyon szép, és azok a fiatalok megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk. Ők nem azt akarták, amivé végülis elfajúltak az események.

Megnéztem, és csináltam néhány fotót, nem igazán profi munka, de nekem megfelel.

Néhány képet csináltam a pesti Dunapartról is.

Az értékek viszonylagossága.

Néhány napja találkoztam egy régi ismarősömmel, és azóta nem hagy nyugodni néhány gondolat.

Ahhoz, hogy érthető legyen a vele kapcsolatos problémám, néhány mondattal jellemezni kell az illetőt. Egy átlagos, de igen erőszakos természetű nőröl van szó, aki a kűlső szemlélélő számára sikeresen vette az élet által számára állított akadájokat. Mindig többet gondolt magáról, mint valójában volt. Kíváncsisága folytán, igyekezett mindenkiröl bizalamas információkat szerezni, amit, ha a helyzet úgy hozta, fel is használt a maga javára. Ahhoz, hogy a világ szemében növelje a saját értékét, mindig a valóságnál jobbnak, szebbnek, okosabbnak tüntette fel magát. Ha érdekei úgy kívánták, még a hazugságoktól sem riadt vissza.

Egy időben ugyanazon a munkahelyen dolgoztunk, és ez a tény sem zavarta abban, hogy a szomszédoknak azt állítsa, hogy az övé a vállalkozás amiben mind a ketten alkalmazottak voltunk. Erre úgy jöttem rá, hogy az egyik szomszédasszonyom azt kérdezte tőlem, hogy milyen főnök az illető. Mire én azt válaszoltam, hogy nem tudom, mert nem főnök, hanem ő is egy munkatárs, akár csak én. Erre a szomstédasszonyom ugyancsak meglepődött, és akkor mesélte, hogy mindenkinek azt modja, hogy az övé a vállakozás.

Több esetben felháborodva nesélte, hogy a lányát megint megbüntette a BKV ellenőr, pedig már milliószor megmondta neki, hogy azért van szeme, hogy figyeljen oda, ha jön az ellenőr, akkor szálljon le a járműröl. Mikor mondtam neki, hogy az még nem jutott eszedbe,hogy bérletet kellene venni a lányodnak, arra azt modta, hogy csak nem képzelem,hogy ezeknek ő fizetni fog. Máskor meg elmesélte, hogy a szupermarketből a zsebében hozta ki az édeskét. Mikor mondtam neki, hogy ez lopás, meg a BKV lógás is lopás, azt válaszolta, hogy ezek apróságok. Teljesen felháborodott mikor mondtam neki, hogy a lopás mint cselekmény nem attól az ami, hogy mekkora az érték. Ami nem az enyém, azt nem vehetem el, akármilyen kis dologról is legyen éppen szó.

Ez az ember fogadott engem valamelyik nap nagy felháborodással, hogy mi van ebben az országban. Itt a kormány kilopja az emberek zsebéből a megélhetés lehetőségét. Mindenféle mondva csinált, ma igen gyakran hangoztatott dolgokkal jött elő, mint a vizitdij, tandíj, meg a népszavazás. Amikor mondtam neki, hogy egy dolgot mondjon amit a kormány ellopott, és nem csak hazugság, hanem bebizonyított tény, akkor nem tudott mit mondani, csak azt hogy a miniszterelnök maga mondta, hogy hazudtak éjjel nappal, akkor pedig biztos, hogy loptak is.

Mondtam neki, hogy te sem vagy egy szent, mert te is össze vissza hazudoztál. Erre csak annyit mondott, hogy " de én nem lopok".

Ebben a dologban az a nagyon szomorú, meg ijesztő, hogy az úgymond kicsi lopás már nem is lopás, egyszerűen észre sem veszik az emberek,hogy az éppen olyan erkölcstelen dolog mint a hatalmas értékü sikkasztás. Azt hiszem ez a dolog úgy működik, hogy aki hajlamos a jogtalanságok elkövetésére, az ha alkalma adódik rá akkor megszegi a törvényt, a jó erkölcsöt, és meg van győződve róla, hogy csak a más által elkövetett cselekmény a bűn, de ő maga élelmes, ügyes ember.

Ezen valahogy változtatni kellene, mert ez a lejtő, és ezen megállni nem lehet, csak valahol a GÖDÖR alján.

Ma, megint az állatorvosnál.

Ma kellett vissza menni a Benjivel az állatorvoshoz. Már sokkal jobban van, és nagyon megdícsérte a doki, mert ma már a szokásos formáját hozta. Szabályosan bohóckodott a vizsgálóasztalon. Úgy viselkedett, mint régen amikor filmezték. Nagyon szereti, ha foglalkoznak vele, odefigyelnek rá. Valóságos bohóc. Ezért volt jó a kiállításokon, mert mindig levette a bírókat a lábukról. A közönség is nagyon szerette, mert a bemutatókon jól eladta magát. A zsüri asztalán úgy sétált, mintha az lett volna a legfőbb dolga.

Azt mondta a doki, hogy a gerincsérve tünetmentessé tehető, de alkalmanként ki fog ujulni neki. Nagyon kell figyelni, hogy ha megint fájdalmai lesznek, akkor azonnal vinni kell és kap gyógyszereket, amikkel valamennyire enyhíthetők a fájdalmai. Azért el lehet érni, hogy még élhető legyen az élete.

A képek: Útra készen, és a vizsgálóasztalon.

Néha nehéz, de azért szép!

Ma megint kénytelen voltan meglátogatni az állatorvost. A legöregebb macskám, a Benjamin, már egy ideje gyengélkedik. Nem rendkívüli, hiszen már 16 éves. Néhány napig ápoltam a saját belátásom szerint, de elfogyott a gyógyszer és még nem jött rendbe egészen, így elvittem, mert nem baj, ha látja az orvos. Mint kiderült, jól tettem, mert egy, a korával szorosan összefüggő bajra is fényderűlt. Konkréten, ugyan úgy meszesednek az ő csontjaik is, mint a miénk, és úgy tűnik, hogy a gerince meszes, a csigolyái nyomják az ideget, és ezért fájdalmai vannak. Ilyen időben, amikor időjárásifrontok váltogatják egymást sokkal érzékenyebb, mert megduzzadnak a meszes részek, és ilyenkor fájdalmas neki. Ezért van a remegés, amiről azt hittem, hogy a láz miatt van. Meg márték a lázát, de nem volt neki. Némi náthája is van, meg az egyik szemébe valószínű, hogy belekapott valamelyik, mert a harmadik szemhélya egy kicsit duzzadt, és egy kis sérülés látszik rajta. Az a szerencse, hogy kezelhető, nem marad nyoma.

Kapott intibiotokum injekciót, és két nap múlva kontroll.

Most, biztos, hogy rendbe jön, de tudomásul kell venni, hogy már kis öreg lett, és jobban kell rá vigyázni. Nagyon remélem, hogy még néhány éve van neki.

Képek róla: A kiállításon 1997-ben, és ma.

Tényleg szép!

Már tegnap óta azon gondolkodom, hogy én alapvetően egy szerencsés ember vagyok. Az igaz, hogy a kűlső szemlélő számára ez némi magyarázatra szorúl.

Ugyan is,egy sajátjogú nyugdíjjal rendelkező, egyedül álló, és élő nyugdíjas nő vagyok, és ráadásul még csak a lottón sem nyertem. Ha csak ezt a kijelentést nézem, akkor elég nehéz helyzetben vagyok. De, ha a dolgok mögé nézek akkor kiderűl, hogy én egy gazdag ember vagyok. Miért is?

Nézzük meg egy kicsit más szemmel.

Egyedül álló és élő: tehát azt csinálok amit akarok, odamegyek ahova akarok és akkor amikor akarok.

Nő vagyok: tehát mindent meg tudok csinálni magam körül. Főzni, mosni, takarítani, sőt még kissebb javításokat is a lakásban. Az sem utólsó, hogy van lakásom ahol minezeket megcsinálhatom.

A lottón sem nyertem: nem baj, mert legalább minden héten várom, hogy hátha nyerek, és tervezgethetem, hogy kinek, kiknek hogyan tudnák segíteni az életük megkönnyítése érdekében. Ezek a nyerési várakozások, még az édesanyám lottói lévén lehetségesek. Tőle hallottam mindig, hogy, " ha, egyszer nyernék akkor, soha többé nem lenne gondotok, mert mind nektek adnám." Szegénykém sohasem nyert, de én mindig azt hallom amikor és ahogy ezt mondja, és ezért nem hagyom el a lottóit.

Egész életemben dolgoztam: tudtam dolgozni, mert egészséges voltam és vagyok. Volt munkám, és szerettem is dolgozni. Munka mellett tanúltam, de csak azért mert tudtam és lehetett. Még nyugdíjas koromban is tanúltam és csináltam új dolgot. Mindig igyekeztem elfoglalni magam, soha nem hagytam magamnak üresjáratot. Még a szabadidőmben is olyan dolgot csináltam aminek értelmét láttam és szerettem is csinálni. Ilyen dolog volt a madártenyésztés, majd amikor ezt abbahagytam, akkor a macskatenyésztés. Mindkettőben elég szép eredményeket értem el. Minkettőhöz sokat kellett tanúlni, sok szakirodalmat olvasni. Érdekes volt, szívesen csináltam.

Közvettlen családom nincsen, de van egy testvérem és neki gyerekei akik törődnek velem, odafigyelnek rám. Tehát egyedül élek, de mégsem vagyok teljesen egyedűl. Két éve tőlük kaptam a lehetőséget arra, hogy kapcsolatokat építsek és tartsak. Tőlük kaptam a számítógépet, meg egy fényképezőgépet, hogy művelni tudjam egyik kedvenc elfoglaltságomat, a fényképezést. Kaptam tőlük egy kerékpárt, hogy amíg bírom, bringázzak. Ez a másik, kedvenc időtöltésem. Tegnap, elmentem a Kopaszi Gáthoz. Tavaly nyáron kezdték építeni, szépíteni. Egy nagyon szép szabadidő park lett belőle. Jó odamenni. Mennek is sokan sétálni, levegőzni, ki gyalog ki biciklivel. Sokat fogok oda járni a nyárom, mert azt hiszem, hogy jó képeket lehet majd csinálni.

Ezekért a dolgokért mondom, hogy igenis gazdagember vagyok! Tudok menni, todok tenni, és meglátom a szép és jó dolgokat, ha mégoly kicsik is azok, adott esetben. Mert tudom, hogy a legkissebb dolognak is lehet örülni, hiszen sok apró dologból épül fel az életünk. Szép lehet egy fa, egy virág, egy fényhatás, amikor felkel, vagy lenyugszik a nap. Csak meg kell látni mindezt. Drága édesanyám mindig azt mondta, hogy " ne csak nézz, hanem láss is"! Igen, ezért is gazdag és szerencsés ember vagyok, mert ilyen édesanyám volt!

Már megint a bringaúton.....

A jó idő beköszöntével, egyre gyakrabban tudok bringázni a délbudai bringaúton. Alig várom már, hogy megint lássam a fácánokat, és a kiskacsáikat terelgető kacsaszülőket. Azt hiszem ezzel többen is így vannak, mert egyre tőbb ember jár a Dunapartra sétálni, futni, sportolni, vagy csak a friss levegő kedvéért. Egyik alkalommal láttam amint éppen takarították az egyik bokros részt.

Nem értem az emberek egy részét, mert nem tudják megbecsűlni azt amijük van. Ez a dubaparti terület, egy teljesen természetes zöld övezet, amivel nem kellene mást csinálni csak vigyázni rá, és használni. Nincs messze a lakóteleptől, ezért nagyon könnyű megközelíteni. Igaz, hogy két főútvonalon át kell jutni mire kiér az ember a Dunához, de nem probléma, mert mindkettőnél lámpa segíti az átjutást. A bringaút is itt húzódik.

Azt hiszem éppen a könnyű megközelítést használják, ki azok akik mindenféle szemetet, építési törmeléket, rossz elektromos készülékeket, és még kitudja mi mindemt hurcolnak ki, és dobálnak szanaszéjjel. Az autó út mentén, az autósok dobálnak ki mindenfélét , menet közben az autóbol. Az sem érdekli őket, hogy éppen egy anyuka sétál a babával a parti úton, és esetleg éppen a babát találja el a csikk, vagy az üres palack. Ráadásul, még ocsmány szövegeket is kiabálnak a méltatlankodó szülőknek.

A múlt télen, hajléktalanok is telepedtek, a bringaút mentén. A közvettlen környezetük elég elszomorítóan néz ki. A másik részen, az átjáróban, a lámpánál, hiányos öltözetű lányok kínálják bájaikat. Ők is szétbobálnak, és szanaszét hagynak mindenféle szemetet. Ajánlgatják szolgáltatásaikat, és minősíthetettlen megjegyzéseket tesznek az éppen arra járókra.

Engem ezek a dolgok nagyon bosszantanak, mert nem tudom, hogy nekik miért van több jugok a környezet elcsúfítására, tönkretételére, mint a többségnek a nyugalomra és szép, tiszta pihetető, jólevegőjü Dunapartra.

Szabadság, vagy kitaszítottság?

Már többször írtam a délbudai Dunapart környékén tanyázó hajléktalanokról. Valamelyik nap megint a Dunaparton bringáztam, és meglepödve láttam, hogy nemcsak a műut mentén a bokros területen vannak sátrak, hanem közvettlenül a vízparton is. Egészen lent a vízmél, ha egy kicsit emelkedik a vízszint már el is önti a sátrat. Probáltam fotózni, de nem nagyon mertem, mert egyedül voltam, és nem igazán békés természetű emberek. A víz mellett növő bokrokat terítették le valami textil félével, a sarkait a bokor ágaihoz rögzítették, és kész volt a fedél. Egyszerűen elképesztő.

Egy másik sátor kissé feljebb van a fák között, elötte éppen főztek. Gondoltam megkérdezem, hogy engedik-e, hogy lefotózzam őket, de nem mertem, mert nem szeretnék bajba kerűlni.

Valmikor január elején, villamossal mentem az Aushanba vásárolni, és ott a villamos megállóban hangoskodtak, ittak ,cigarettáztak. Két kutya is volt a környékükön, mindkettö igen sovány volt. Az egyik egy, szerintem nagyon szép kiállásu németjuhász keverék volt, a másik egy kis testű szintén valami keverék. Nagyon sajnáltam őket, mert éhségükben, vagy mert annyira szomjasak voltak, nemtudom, de a havat ették. Volt ott egy befagyott tocsa és a kissebbik igyekezett valamit kikaparni a jég alól. Azt hittem a szívem megszakad a látványtól. És a helyett, hogy adtak volna nekik valamit enni, elzavarták őket. Ezt tették azok az emberek akik legalább olyan szerencsétlenek, mint azok a kutyák. Mindössze egyettlen külömbség van köztük, nevezetesen az, hogy a kutya nem saját magát tette ilyen szerencsétlenné. És még ebben a kitaszított helyzetében is az ember közelségét keresi, mert valakihez tartoznia kellene, szeretne valakit szeretni, és nem utolsó sorban enni, inni és melegséget kapni. Ha nem lehetséges, mert az ember nem engedi akkor kénytelenek falkába verődni és úgy élelmet szerezni. És akkor, az ember, aki állítólag értelmes, gondolkodni tudó lény, aki saját maga idézte elő ezt a helyzetet, minden eszközzel igyekszik megsemmisíteni a falkát. Pedig nem tettek mást, nem követtek el semmi bűnt, csak élni szerettek volna.

Néhány nap után, ezzel a kistestű kutyával találkoztam a délbudai bringaúton. A másikat, a nagybbikat nem láttam sehol.