Egy váratlan elismerés.

Egyik reggel a Duna parton éppen fotózgattam, amikor egy kutyát sétáltató hölgy, -akit a lakóterületről látásból ismerek,- megkérdezte , hogy nem az enyém-e az az erkély ahol az a sok virág van? És leírta az én erkélyemet, mondván, hogy a neten véletlenül rátalált. és nagyon ismerős volt neki:-)
Mondanom sem kell, hogy nagyon kihúztam magam, és igen csak sütkéreztem a dicséretben!
Most az utcáról nézve így néz ki.

Úgy látom jövőre is lesznek fűszerek, mert a legtöbb virágzik, akkor pedig mag is lesz, mert a darazsak is szorgoskodnak. Ez a borsikafű.

                                                           Ő a majoránna.

                                                                       Ő meg a bazsalikom.

                                                                         Ő pedig a citromfű.

Tanulok!

Pont egy hete totálisan tönkrement a gépem. Egészen furcsa érzéseim voltak tőle. Érdekes volt, mert ugyanaz  a pánik fogott el, mint amikor bezáródtam egyszer a lakásba.
Az történt ugyanis, hogy  szabin voltam itthon, a testvérem meg reggel elment dolgozni, és tévedésből az én kulcsommal zárta be az ajtót, majd gondosan zsebre tette, és nem vette észre, hogy a másik zsebében is van egy példány. Az volt az övé! Így én ott maradtam kulcs nélkül, bezárva. Egészen délig, mikor elakartam menni nem is volt semmi baj, de akkor rájöttem, hogy be vagyok zárva! Szép lassan olyan pánik vett erőt rajtam, hogy alig bírtam uralkodni magamon, hogy ne törjem ki az ajtót! Akkor jöttem rá, hogy ez bizony zártsági fóbia! Addig nem tudtam, hogy nekem ilyen van!
Ez után mindig vigyáztam, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy esetleg bezáródom valahová. Lifttel sem szerettem menni, inkább gyalogoltam a lépcsőkön ha olyan épületben dolgom ahol magasabb emeletre kellett menni. Egyszer fordult elő, hogy egy tíz emeletes ház, nyolcadik emeletére kellett mennem. Hát megpróbáltam a liftet . És mi történt? Megállt a a lift a harmadik és a negyedik emelet között. Pillanatok éreztem, hogy szorul a torkom, és jön a pánik. Ijedtemben megnyomtam a következő emelet gombját, és megtörtént a csoda: elindult a lift és következő szinten megállt, és kinyílt az ajtó. A puskagolyó nem hagyja el gyorsabban a csövet, mint akkor én a liftszekrényt!
Na azóta sem szálltam liftbe. Szerencse, hogy nem is volt rá szükségem!:-))

Visszatérve a gépemhez. Tanulok, tanulok, mert kaptam egy teljesen új szervert, új programokkal, és most úgy érzem magam, mint az újszülött, mert minden keresés, minden funkció másképp működik, így minden vicc új. Egy hét alatt jutottam idáig, hogy talán közzé is tudom tenni a szöveges részt. Na próba szerencse!

Visszatérés!

Lassan egy éve lesz, hogy nem jártam erre. A blog címét ma is igaznak érzem, de némi változtatást azért tennék. Pl. így: Az élet szép, nem rajtam múlik. hogy még szebb legyen! Nem rajtam múlik, mert azt a sok negatív változást nem nagyon tudom ellensúlyozni, ami az utóbbi időben ránk zúdul. Ez az elsődleges oka annak, hogy nem szívesen írogatok mostanában. Nem szívesen, mert panaszkodni nem szeretek, és amíg nincs megoldás, és állandó a bizonytalanság addig minden történés leírása panasznak tűnik. Azért igyekszem magam egy kicsit összeszedni, és legalább a blogommal megbeszélni azt amit egyre kevesebb emberrel az ember meg mer osztani. A napi élet nagyon kezd hasonlítani ahhoz amit egyszer, az '50-es években átéltünk., Jóformán másra nem futja a lelkierőből és gondolkodásból csak arra, hogy elég legyen a pénz minden kiadásra. Vagy ha nem biztos, hogy elég, akkor mi az, ami elmaradhat, ami nélkülözhető! Sokszor elég elkeserítő, hogy nagyon nehéz volt az élet a gyerekkoromban, majd a felnőtt koromat, mint annyi más ember becsülettel végigdolgoztam, és reméltem, hogy nyugodt nyugdíjas élet következik. Hát az utóbbiban nagyot tévedtem! Na ez az amit csak úgy lehet leírni, ha az ember alaposan végig gondolja, hogy rendesen sorba szedi a dolgokat! Ezen gondolkodom már egy ideje, és remélem, hogy lassan eljutok addig, hogy merjem leírni!