Itt az év vége!

Megint eltelt egy év! Történt jó és kevésbé jó is. Azt hiszem az események milyensége attól függ, hogy az ember, hogy éli meg őket. Az esemény elmúltával milyen élmények maradnak az ember lelkében. Végülis, a legtöbbjük megoldásra váró feladat. A megoldás, egy kor után az esemény hatásainak a feldolgozását jelenti.
Ilyen volt pl.- a kutyatámadás, amit alig tudtam hárítani.
- szerencsés esésem a szobában.
- a csikunggal kapcsolatos problémák
- a csikung gyakorlás abbahagyása

Mindegyik esemény megérne egy- egy külön leírást. És ezek mind magánéleti események.
E közben az ország életében is történt néhány változás, ami a magánéletet sem hagyja érintetlenül. Két választás is volt, egy országos, és egy önkormányzati. Mindez egy, minden ország lakosságát érintő, félig meddig lecsengő gazdasági világválság közepette. Nem volt elég a gazdasági bizonytalaság, a tetejében igen markáns politikai változás is borzolta a hangulatot.
Szinte minden korosztályt érintenek az új kurzus által hozott intézkedések. A legtöbbet hátrányosan, de akad akiket előnyösen. Persze mondani sem kell, hogy a nem éppen szegény sorsú csoportot hozzák még előnyösebb helyzetbe, az elesetteket még nehezebb helyzetbe.
Ha valami nem, vagy csak nehezen valósul meg az új politikai kurzus elképzeléseiből, akkor nagyon egyszerű a megoldás, törvényt módosítanak. Ezek után senki, és semmi nincs biztonságban, mert minden gátlás nélkül, bármilyen változtatás feltétele megteremthető egy egyszerű törvény módosítással. Hiába nem akartam semmi politikát írni, de lassan az emberek hétköznapjait is irányítani, vagy legalább is befolyásolni fogja a politika.Különösen így, hogy minden gátlás nélkül változtathatók az élet alapját jelnető törvények.
Nem tudom, hogy lessz-e elég lelekierőm szépen sorban kibontani ezeket a témákat. Mindenesetre most azt hiszem, hogy belefogok, és mindennap leírok néhány sort.

És még nincs vége!

De akár azt is adhatnám címnek, hogy aki nem tud arabusul, az ne beszéljen arabusul!
Van egy fórumos társaság akivel tartottam a kapcsolatot. Napi rendszerességgel részt vettem a topik életében. Az az igazság, hogy egy tagot, vagyis a topikgazdát még régről személyesen is ismerem. Amikor még tenyésztettem a macskákat, és rendszeresen jártam kiállításra, az sport társ, és egyben versenytárs ő volt. Ugyanabban a kategóriában indultak a macskáink, az övé MC, az enyém szib. Nem mondom szép macskái voltak, de minden együttindulást az én macskáim nyertek. Az ő macskái csak más egyesület kiállításán, ahol én nem vettem részt, tudtak csak nyerni.
Volt egy nagyon szép, és kedves kandúrja, akinek nem sikerült sem a Benjit, sem a Petyát legyőzni. Az utolsó kiállításon a Petyát mgint a Bastet díjért nevezte a szakmai zsüri. Az Mc közül nem az övét, hanem egy másik tenyésztő társáét nevezték, így amikor folyt a verseny ők ráértek szurkolni a színpadon levőknek. Amikor megnyertük a Bastet díjat, a színpadról lejövet megköszöntem neki a szurkolást. A válaszával mintha arcon ütött volna, azt mondta, hogy ez most negatív szurkolás volt, hogy nehogy a másik MC nyerjen, hanem akkor inkább a Petya.
Mondanom sem kell, hogy egyszerűen nem tudtam mit válaszolni, de majdnem sírva fakadtam!
Tényleg nagyon rosszul esett a dolog.
Majd évek múlva itt a neten teljesen véletlenül akadtam a blogjára, és beszálltam, de elég gyakran megbántam, többször mondtam, hogy ez volt az utolsó, többé nem irok a topikba.
De mindig újra, és újra visszamentem. Akkor ha valami macska ápolási vagy tartási probléma vetődött fel.
Annyira ment a dolog, hogy az idén nyáron elmentem egy kerti találkozóra, és nagyon jól éreztem, magam. Megismertem egy csomó macskás embert, akiknek ugyanaz a kedvenc elfoglaltságuk mint nekem. Ők szeretik az állatokat, és nagyon ígényesen gondoskodnak róluk.
Csak egy baj volt, hogy érezhető volt, a topikgazda a legszebb, a legokosabb, az ő szava a szent.
Próbáltam nem figyelni, nem tudomásul venni, hanem a többiekkel töltöttem az időt. Tényleg nagyon kedves, barátságos emberek.
Egész jól el voltam velük, ha zavart valami megjegyzés, akkor kihagytam néhány napot, és újra beszálltam a topik beszélgetésbe. Annyira, hogy tegnap elmentem velük a Vörösmarty térre, a Karácsonyi vásárba. Annak ellenére, hogy vékonyan öltöztem, ezért nagyon hamar elkezdtem fázni, nagyon jól éreztem magam! Viccelődtünk, hogy a forralt bortól nagyon jó a hangulat. Én nem ittam, mert nem szeretem a forralt bort.
Eltöltöttünk vagy két órát, és jól átfagyva elég későn élményekkel teli, értem haza.
Ma a topikolás közben megint utaltunk a forralt borra, meg szóba jött némi pezsgőzési lehetőség is. De mindez viccelődve, egymást ugratva történt. Majd egyszer csak a nevezett régi ismerős megsértődve kikérte magának, mert ez őt lejáratja, és azt hihetik a topikot olvasók, hogy ő egy italozó valaki. Magyarán szabályosan kioktatott engem is , meg egy másik topiktársat is!
Én nem válaszoltam neki, csak annyit, hogy bocs!
Nem sokkal utána ő kért elnézést, mondván, hogy túlreagálta a dolgot. Azt hiszem most nekem tele lett a pohár!

Bocsánat blogom!

Lassan tényleg bocsánatot kell kérjek, de nem csak a blogomtól, hanem saját magamtól is.
Az ok pedig a következő: Valahogy mostanság én sem igazán hiszem el azt amit a cím sugall!
Pedig tudom, hogy az egyén élete, és annak minősége nagyrészt az egyéntől függ. Mert csakis ő maga tudja eldönteni, hogy adott helyzetben milyen viselkedés hozza a legoptimálisabb eredményt.
Mostanában, éppen ez , a csakis a saját döntés kezd egy kicsit illúzióvá válni. Túl sok, és túl erős a külső tényező ahhoz, hogy csakis az egyén döntései hassanak a magánéletre. Ezekről a külső tényezőkről egy ideig nem akartam tudomást venni, majd amikor elfogadtam, hogy léteznek, akkor nem akartam róluk beszélni. Egyfolytában kerestem, és keresem az utat, utakat az elkerülésükre. Rá kellett jönni, hogy elkerülni nem, csak alkalmazkodni lehet hozzájuk. A baj az, hogy az alkalmazkodás igen gyakran megalkuvássá válik. Majd ha az ember korrigálni akar, akkor az csak veszteségek árán sikerülhet. Ilyen veszteség pl. hogy az általam korábban művelt csikungot egyik napról a másikra abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy becsaptak, kihasználtak, és nem voltak hozzám őszinték.
A következő történt: Egy foglalkozás alkalmával a gyakorlatvezetönk elmondta, hogy a központi szervek(Amerikában) úgy döntöttek, hogy az egyész nyári két hónap alatt szüneteltetik a foglalkozásokat. De elvárják, hogy a csoport tagjai készítsenek egy összefoglalást arról, hogy saját maguk szerint mennyit fejlődtek a foglalkozások eredményeként.
Persze azonnal kérdeztük, hogy ezt miért kell tennünk, és miért szünetel addig a foglalkozás? A válasz az volt, hogy nincs válasz! Ettől én teljesen kiakadtam, mert ilyen formán akár templomba is járhatnék, mert ott is azt mondják, hogy ne kérdezz csak higgy! Mégpedig feltétel nélkül!
Na ez az a dolog, ami nekem nem megy! Én nem vagyok sem birka, aki, ara szalad és tömörül amerre, és ahogyan a puli tereli, de még agyagkatona sem akit leraktak valahová néhány ezer évvel ezelőtt és még mindig ott áll ahová lerakták.
Nagyon tisztelem a kínai tudományt, már amennyit a csikung során megismertem belőle, de a saját akaratomról nem vagyok hajlandó lemondani. Bármennyire is szívesen jártam a foglalkozásokra, sőt még értelmét is láttam, nem hagyom az agyam kilúgozni, nem hagyom, hogy egy bigott hívőt csináljanak belőlem. És ez még csak az egyik ok, a másik az, hogy a legszemélyesebb belső dolgaimat nem teregetem idegen emberek előtt, ráadásul úgy , hogy még csak válaszolni sem tudok, az esetleges kérdéseikre. Ha egyáltalán elolvassa valaki az anyagot, ugyanis 5000 szavas esszéről van szó!
Az egész társaságból ketten voltunk akik nem akartuk beadni a derekunkat. Nekem még segítséget ajánlottak, ráadásul egy olyan társunk akit semennyivel sem tartok magamnál okosabbnak! Ettől megint kiakadtam, és megírtam az anyagot, majd le is adtam! Ezután még néhány foglalkozásra elmentem, és többször rákérdeztem, hogy mi lesz az anyagok sorsa, más jellegűek, vagy magasabb szintüek lesznek a foglalkozások? Megint olyan bizonytalan volt a válasz, hogy teljesen elment a kedvem az egésztől! Sőt valami furcsa dühöt éreztem, mert elvettek tőlem valamit, aminek, még csak utána sem tudok menni! Becsapottnak éreztem magam! Kijátszottak! Nagyon nagyot csalódtam! Ez volt az utolsó foglalkozás amin részt vettem. Már eddig is egyszerűen képtelen voltam arra, hogy jól érezzem magam a foglalkozásokon, most meg egyáltalán nem tudtam kikapcsolni az agyam, és odafigyelni a meditációra. Rájöttem, hogy így teljesen felesleges odajárni! Ez volt az utolsó foglalkozásom, azóta nem mentem! Egyszer kerestek telefonon, de többet nem, ebből úgy gondolom, hogy a már elhangzott megjegyzésnek teljesen igaza volt, miszerint: Könnyebb lett a csónak a távozókkal!
Hát könnyítettem a csónakon!

Szerencsém volt..............

Ma különösen szép volt a hibiszkusz.

Már a rózsaszín leander is kezd virágozni.

Igen, ma szerencsém volt, és ezért megint szép az élet.

Nem kellett felbontani az ejtővezeték miatt a fél lakásomat. Az eternit cső első emeleti része teljesen ép, ezért nem kell kicserélni. Néhány évig még bírni fogja az ígénybevétel!

Nagyon nem mindegy, mert arra nincs elég pénzem amit szeretnék, ahogyan szeretném átalakítani a fürdőszobámat, és egy csomó pénzem elment volna arra, hogy a csövet kicseréljék, és az nem lett volna meg amit elterveztem.

Ma reggel bringázásból hazafelé megint csináltam néhány fotót az erkélyről. Egyre szebb a leander, és ma különösen szép volt a hibiszkusz is.

Jogos volt a fájdalom!

A madarak röpdéje. Télen a hibiszkuszokat itt tárolom.

Már harmad napja, egész pontosan hétfő reggel óta nem fájt a fogam. De miután kértem , és kaptam időpontot a fogorvosnál, természetes volt, hogy oda kell menni. És milyen jó hogy oda mentem, ugyanis lyukas volt a jobb alsó szemfogam. Méghozzá olyan rafináltan, hogy nem láthattam a tükörben, mer a két fog között volt a lyuk. Csak a doki látta az ő kis tükrével.Kaptam egy injekciót, kifúrta, majd betömte. Az injekció nagyon sokáig hatott mert csak délután, egy óra után mertem enni, mert megpróbáltam előbb is, de sajnos nem éreztem, és kiharaptam a nyálkahártyát. Nem nagyon, szerencsére.Azt mondta a doki, hogy még ezután is fáj, erős hasító fájdalommal, akkor ki kell szedni az ideget belőle. Remélem erre nem kerül sor.

Mikor indultam a fogorvoshoz, találkoztam a vízvezeték szerelőkkel, akik a földszinti lakás szennyvíz beázását jöttek javítani. Ma még csak a feltárást csinálták, fúrtak égsz nap. Nagyon szeretném, ha nem kellene a függőleges vezetéket is cserélni, mert akkor nálam nem kell bontani. Ha netán mégis sor kerül rá, akkor el kell döntenem, hogy megcsináltatom-e az füdőszoba-Wc átalakítást.Nagyon sok pénzbe kerülne, és rámenne az kis tartalék pénzem ani van. A mai gazdasági helyzetben ez nem biztos, hogy jó megoldás. Rengeteg a bizonytalanság a jövőt illetően!

A vízórákat úgyis kell cserélni idén! Az sem két fillér.

Jobb volna, ha nem kerülne sor nálam a bontásra!

Jó napom volt ma!

A faliszőnyeg, és asztalt védő szőnyeg az édesanyám kezemunkája. A fotelhuzatot, és a párnahuzatot én csináltam.

Ilyenek voltak a felhők a Duna felett, és gyönyörűen sütött a nap!

Igen, vidám és jó napom volt ma. Egyáltalán nem szédültem, visszatért a biztonságérzetem.

A szokásos időben elmentem bringázni. Nagyon szép idő volt, gyönyörűen sütött a nap, és kellemes meleg volt.

Miután hazajöttem, reggeli előtt elindítottam a mosógépet, mert hogy hétfő van, és ez a mosás napja. Érdekes, hogy erről a szokásról nem akarok lemondani. Még gyermekkoromban az édesanyámtól azt tanultam, hogy csak a lusta asszonyok mosnak szombaton. A szombat és a vasárnap a pihenés, és kisebb tennivalók napja, a nagy munkákat hét elején kell megcsinálni.

Mondta, és tanította ezt úgy, hogy őt soha sem láttam tenni való nélkül. Mindig dolgozott valamit. Nagyon szeretett kézimunkázni, és olvasni. Mindig délután , és este olvasott, napközben rádiót hallgatva kézimunkázott. Amíg a fizikai állapota lehetővé tette, addig reggel ment bevásárolni, majd megfőzte az ebédet, és a fennmaradó időben kézimunkázott.

Mindig azt mondta, hogy neki nincs ideje, mert mindig van mit csinálnia. Ő sohasem unatkozott. Egyszerű asszony volt, de ma is nagyon sokan tanulhatnának tőle. Soha nem panaszkodott, nem hallottam tőle, hogy fáradt, vagy itt fáj, meg ott fáj, pedig nem volt egészséges.

Ez érdekes, hogy mostanában nagyon sokat gondolok rá!

Engem is megtanított minden kézimunkára amit ő ismert, de én már nem töltöm a szekrényeket tovább, mert az ő munkái még megvannak, és használom is őket, mert azért csinálta, de felesleges lenne ha én szaporítanám. Ezért én rákaptam a számítógépre, meg a netre.

Még mielőtt végképp nyugdíjba jöttem, már akkor szerettem volna, ha lenne számítógépem. Szerencsém volt, mert kaptam a gyerekektől, és azóta ezzel szórakoztatom magam. Már sok mindet megtanultam, de még sokkal többet kellene tanulni.

Legalább van elfoglaltságom, amit szívesen csinálok.

Nagyon elkalandoztam, pedig a mai napomat kezdtem leírni. Nem baj, a lényeg az, hogy jó napom volt! Annál is inkább, mert elmúlt a fogfájásom. Napok óta enyhén fájt az egyik fogam, ezért ma reggel bejelentkeztem a fogorvosnál. Szerdára kaptam időpontot, és biztos ezt hallotta meg a fogam, és ijedtéban elfelejtette hogy fájjon!:-))

Rájöttem valamire!

A bringaút egy részlete, a Hosszúréti patak torlolata.

Igen! Rájöttem valamire, és lehet, hogy jó úton járok!

Ma megint nem mertem elmenni bringázni! Reggel még, de napközben is elég gyakran szédülök. Nem olyan intenzitással, mint tegnap geggel, de még ma is elég bizonytalan a dolog.
Közben egész nap azon gondolkodom, hogy vajon mitől lehet?

Valamikor , nagyon régen még egész gyerek koromban is, de később felnőttként is nagyon fejfájós voltam. Sokszor nagyon kellemettlen volt mert a család idősebb tagjai nem akarták elhinni, hogy fáj a fejem. Mindig azt mondták, hogy persze, mert nem fűlik a fogam a házimunkából rám eső feladatokhoz. Meg a fejfájás úri betegség, én meg nem vagyok úr, hát a fejem sem fájhat. Volt rá eset, hogy felmosás közben végig hánytam a konyhát, mert annyira fájt, hogy még a gyomrom is felfordult. Na akkor kezdték elhinni, hogy valami tényleg nem stimmel!Akkor vittek orvoshoz, vizsgáltak jobbra, balra, de nem találtak semmit. Persze akkoriban, még elég kezdetleges volt ez a dolog, nem sok mindent tudtak a fejfájásról, és annak lehetséges okairól!

Aztán a nagymama halála után megint kezdték a vizsgálatokat, mert nagyon nehezen jutottam túl a nagymama halálán, és akkoriban is nagyon sokat fájt a fejem. Akkor derítették ki, magas a vérnyomásom, és bizos attól van. Kaptam gyógyszert és tényleg szép lassan csökkentek, majd elmúltak a fejfájási rohamok.

Néhány év elteltével, alacsony lett a vérnyomásom, és abbahagyatták a gyógyszer szedését.

Nem sokára azt vettem észre, hogy nagyon ritkán, de megint előjöttek a rohamok, és mindig délután, nem sokkal ebéd után. Kezdtem figyelni, hogy milyen ebéd után jön a roham.

Hamar rájöttem, hogy a sajtos tészta váltja ki, és okoz nagyon erős fejfájást.

Többé nem mertem sajtos tésztát, de még sajtot sem enni!

Megint hosszú evek teltek el baj nélkül, és egyszer csak újrakezdődött. Nagyon szerettem a tejet. Nyári időszakban, volt, hogy napi két litert is megittam.

Éltem gyanúperrel, hogy ha a sajt fejfájást akozott évekkel ezelőtt, akkor lehet, hogy már a tej is. Ráhibáztam, mert ahogy a tejet elhagytam, elmúlt a fejfájás.

Évek múlva mertem újra próbálkozni, és akkor nem fájdalmat okozott, hanem többszöri esetben napokig tartó szédülést! A tejről ezután végképp lemondtam!

A túrót, és tejfelt ezután még mertem enni, és nem okozott bajt. Most is ez volt, hogy elég gyakran salátákat csináltam tejfellel, meg túrós tésztát ettem, a maradék túróból kőrözöttet csináltam. Szóval legalább két hétig szinte mindennap ettem tejfelt, vagy túrót, vagy mindkettőt.

Azt hiszem, hogy ez volt a baj! Ez okozta a szédülést! Most már az összes tejterméket el kell hagyni az étrendemből!

Megteszem, és remélem nem jön elő ez a rettenetes szédülés!

És még nincs vége!

A gondoknak még mindig nincs vége.

A másik feladat az erkélyek felújítása. Nagyon nem szeretném, ha most a nyár elején kellene kiüriteni az erkélyemet, mert tele van növényekkel. A leanderek most kezdenek virágozni. A hibiszkuszok már virágzanak. Az erkély széle tel van virágládával. Nagyon szeretném ha la kellene őket szedni. Nem csak, hogy nem szeretném, hanem nem is tudnám hova rakni őket.

A fölöttem lakó erkélyéről rájuk folyt valami vegyszer, alig tudtam őket rendbe hozni, de most már szépek. A leanderek is majdnem meghaltak, és még nem is jöttem rá midjárt, hogy mi bajuk lehet. Akkor jöttem rá, amikor kint voltam és a fejemre öntött valamit az a szerencsétlen, és amikor szóltam neki, már nem tudom hányadjára megint annyit mondott, hogy elnézést. Mondtam neki, hogy ne elnézést kérjen minden alkalommal, hanem oldja meg, hogy ne follyon le semmi.

Amikor tavaly szóltam neki, hogy tönkre megy az a szegény növény, az volt a válasza, hogy vesz másikat. Hát ne vegyen, hanem figyeljen oda, hogy ne ömöljön ki pl. higitó, meg az ég tudja, hogy még milyen vegyszer. Az eső lemossa, és nekem meg tönkre mennek a növényei.

Ez a két, nem kevés problémát okozó dolog annyira foglalkoztatott, hogy észre sem vettem, és teljesen kiborított. Már második napja, megint annyira szédülök, hogy nem mertem kimenni a lakásból! Remélem, holnapra elmúlik. Már máskor is volt ilyen, és nem tartott tovább egy-két napnál!

Csak észre kell venni........

Igen, csak észre kell venni a szépségeket, és akkor tényleg szép!

Néha még az is szépség, és így öröm, ha a fenyegető kellemetlenség nem következik be, vagy legalábbis remény van rá, hogy nem fog bekövetkezni.

Egy társasház egyik első emeleti lakásában lakom. Mint már korábban beszéltem róla, igen régi az épület, 1949-ben épült. A legtöbb gépészeti rész ugyanannyi idős. Ennyi idő alatt még ember is bőven megöregszik, elhasználódik, őt időnként karban kell tartani, hát még egy házat. Ráadásul ennek, és az összes környékbeli háznak állandóan vízben van az alapja, mert a Duna árterének egy részét használták az építésére.

A fenyegeteő kellemetlenséget éppen ez helyzet, és a helyzetből adódó állapot jelentette.

Az alattam levő lakást a tulajdonosa fel akarta újitani, és ezért a fal erős nedvesedésének az okát is ki akarta deríteni. Első feltételezés az volt, hogy a házzal egyidős szennyvíz csatorna lehet hibás, és onnan jön a víz. ez engem is érintett volna, mert ha bontásra kerül a sor, akkor a fél lakásom, egész pontosan, a fürdőszobám, a konyhám, és a vécém, fel, illetve lebontásra került volna.

Tudom, hogy előbb, vagy utóbb bekövetkezik, de jelenleg, még nincs elég pénzem ahhoz, hogy ha már bontani kell, akkor a helyreállítás úgy, és olyan legyen ahogy, és amilyennek én szeretném.

A kibontás után kiderült, hogy nagy a valószínüsége, hogy még nem erről van szó, hanem a ház főfala, és szennyvíz akna közötti eternit cső roppant össze, és az összes szennyvíz a ház alá, közvetlenül az alapra folyik. Ettől vizesedik fel a földszinti lakás fala. Ha ez így igaz, akkor jelenleg még nem kell szétbontani a lakásom, még gyűjthetem a pénz arra, hogy a tervem szerint lehessen megcsinálni a fürdőszobámat.

Nahát nekem most ettől szép az élet, hogy kaptam egy kis haladékot. Remélem nem történik váratlan esemény ami keresztül húzza a számításomat!

Egy s más!

Mostanában nem nagyon van kedvem írni. A magyarázatát nem tudom. Lehet, hogy az zavar, hogy már mindenki blogot ír, így én is. Pedig akadna írni való, a magánéletemben is, meg akár a szűkebb környezetemben, de a világ dolgaimban is.

Most maradjunk az én, saját dolgaimnál.

Nem régen lehetőségem adódott arra, hogy leköltözzem a Balatonhoz egy családi házba. Meg kell mondanom nem nagyon örültem ennek e lehetőségnek, mert már 61 éve lakom ebben a lakásban, ide köt minden, az egész életem. Itt voltam gyermek, és itt voltam fiatal felnőtt, és lettem felnőtté. Ebben alkásban élt, és halt meg a nagyanyám, és az édesanyám. Mindkettőjüket ápoltam egészen a halálukig. Itt értek örömök és bánatok, egyszóval ez a lakás életem színtere, ide köt minden. Barátokról nem beszélhetek, mert részben soha sem voltak olyan igazi barátaim, akik meg hasonlítottak az igazi barátra, azok már elmentek, elköltöztek egy más világba.

Mostanában csend is van az ajánlatról, nem tudom, hogy áll a dolog, de nem bánnám, ha végleg elcsitulna, és nem kellene vele foglalkozni.

A másik közvetlenül érintő probléma a még élő heti csikung foglakozással kapcsolatos. Nem igazán értem, hogy mi okból, de ennek a módozatnak a kitalálója, egy számomra teljesen érthetetlen módon egy olyan terjedelmű írásos beszámolóhoz köti a további gyakorlási lehetőséget, amit én nem fogok megcsinálni. Nem azért mert nem tudnám, hiszen elkezdtem megírni, de nem fogom leadni, mert nagyon nem, szeretem a kényszert. Én nem látom az egész követelménynek az értelmét! Akkor pedig nem csinálom. Nekem nem megy az, hogy nem kérdezd, hogy miért, csak csináld. Ez így olyan mint akármelyik vallás: ne kérdezd az értelmét csak higgy benne.

Hát ez nekem nem megy! Én szeretem, az értelmes dolgokat, főleg, ha én is megértem őket!