Bocsánat blogom!

Lassan tényleg bocsánatot kell kérjek, de nem csak a blogomtól, hanem saját magamtól is.
Az ok pedig a következő: Valahogy mostanság én sem igazán hiszem el azt amit a cím sugall!
Pedig tudom, hogy az egyén élete, és annak minősége nagyrészt az egyéntől függ. Mert csakis ő maga tudja eldönteni, hogy adott helyzetben milyen viselkedés hozza a legoptimálisabb eredményt.
Mostanában, éppen ez , a csakis a saját döntés kezd egy kicsit illúzióvá válni. Túl sok, és túl erős a külső tényező ahhoz, hogy csakis az egyén döntései hassanak a magánéletre. Ezekről a külső tényezőkről egy ideig nem akartam tudomást venni, majd amikor elfogadtam, hogy léteznek, akkor nem akartam róluk beszélni. Egyfolytában kerestem, és keresem az utat, utakat az elkerülésükre. Rá kellett jönni, hogy elkerülni nem, csak alkalmazkodni lehet hozzájuk. A baj az, hogy az alkalmazkodás igen gyakran megalkuvássá válik. Majd ha az ember korrigálni akar, akkor az csak veszteségek árán sikerülhet. Ilyen veszteség pl. hogy az általam korábban művelt csikungot egyik napról a másikra abbahagytam, mert úgy éreztem, hogy becsaptak, kihasználtak, és nem voltak hozzám őszinték.
A következő történt: Egy foglalkozás alkalmával a gyakorlatvezetönk elmondta, hogy a központi szervek(Amerikában) úgy döntöttek, hogy az egyész nyári két hónap alatt szüneteltetik a foglalkozásokat. De elvárják, hogy a csoport tagjai készítsenek egy összefoglalást arról, hogy saját maguk szerint mennyit fejlődtek a foglalkozások eredményeként.
Persze azonnal kérdeztük, hogy ezt miért kell tennünk, és miért szünetel addig a foglalkozás? A válasz az volt, hogy nincs válasz! Ettől én teljesen kiakadtam, mert ilyen formán akár templomba is járhatnék, mert ott is azt mondják, hogy ne kérdezz csak higgy! Mégpedig feltétel nélkül!
Na ez az a dolog, ami nekem nem megy! Én nem vagyok sem birka, aki, ara szalad és tömörül amerre, és ahogyan a puli tereli, de még agyagkatona sem akit leraktak valahová néhány ezer évvel ezelőtt és még mindig ott áll ahová lerakták.
Nagyon tisztelem a kínai tudományt, már amennyit a csikung során megismertem belőle, de a saját akaratomról nem vagyok hajlandó lemondani. Bármennyire is szívesen jártam a foglalkozásokra, sőt még értelmét is láttam, nem hagyom az agyam kilúgozni, nem hagyom, hogy egy bigott hívőt csináljanak belőlem. És ez még csak az egyik ok, a másik az, hogy a legszemélyesebb belső dolgaimat nem teregetem idegen emberek előtt, ráadásul úgy , hogy még csak válaszolni sem tudok, az esetleges kérdéseikre. Ha egyáltalán elolvassa valaki az anyagot, ugyanis 5000 szavas esszéről van szó!
Az egész társaságból ketten voltunk akik nem akartuk beadni a derekunkat. Nekem még segítséget ajánlottak, ráadásul egy olyan társunk akit semennyivel sem tartok magamnál okosabbnak! Ettől megint kiakadtam, és megírtam az anyagot, majd le is adtam! Ezután még néhány foglalkozásra elmentem, és többször rákérdeztem, hogy mi lesz az anyagok sorsa, más jellegűek, vagy magasabb szintüek lesznek a foglalkozások? Megint olyan bizonytalan volt a válasz, hogy teljesen elment a kedvem az egésztől! Sőt valami furcsa dühöt éreztem, mert elvettek tőlem valamit, aminek, még csak utána sem tudok menni! Becsapottnak éreztem magam! Kijátszottak! Nagyon nagyot csalódtam! Ez volt az utolsó foglalkozás amin részt vettem. Már eddig is egyszerűen képtelen voltam arra, hogy jól érezzem magam a foglalkozásokon, most meg egyáltalán nem tudtam kikapcsolni az agyam, és odafigyelni a meditációra. Rájöttem, hogy így teljesen felesleges odajárni! Ez volt az utolsó foglalkozásom, azóta nem mentem! Egyszer kerestek telefonon, de többet nem, ebből úgy gondolom, hogy a már elhangzott megjegyzésnek teljesen igaza volt, miszerint: Könnyebb lett a csónak a távozókkal!
Hát könnyítettem a csónakon!