Én is kapok?

Már nagyon régen jártam erre, de ma történt valami, ami egész az agyamban dobol. Tudom, hogy sok szegény ember van. Sok ember élete legalább olyan nehéz mint amilyen a gyerekkoromban volt. Igaz, hogy akkor legalább munka volt, és a családok felnőtt tagjai fizetésért dolgoztak. Nem volt túl sok, de az alapvető szükségleteket a szülők, ha spórolósan is de kihozták belőle. Még a gyermeküket egyedül eltartó szülők is valahogy kisakkozták, hogy még a hónap végén is legyen, ha más nem is, legalább zsíros kenyér.
Már egy ideje észrevettem, hogy egy fiatal nő három gyerekkel a kukákban keresgél valami hasznosítható után. Vagy alumínium dobozt, de az is lehet, hogy adott esetben kidobott élelmiszert is. Számomra rettenetes látvány, mert mi sem voltunk gazdagok, meg egy háború utáni lerobbant országban kellett az embereknek valahogy megélni, de ilyen  kegyetlen, elképesztő dologra, hogy kukázás, nem szorultak az emberek. Mindig nagyon nehezen érint amikor látom, hogy emberek mire kényszerülnek, pláne ha gyerekekről van szó. A gyerek semmiről nem tehet, sem a arról, hogy a politikusok elrontják a helyzetet, sem adott esetben a szüleik tehetetlenségéről vagy esetleges vétkeiről. És mégis ők a legkiszolgáltatottabbak, a legsérülékenyebbek.

Ma bringázás után bevásároltam, és éppen akkor értem a kapuhoz amikor ez a család az utca kukáit kutatta. Minden gyerek kezében volt egy szatyor amibe gondolom a gyűjteni érdemes, mások szerint hulladékot tették. Az anya kotorta kukát, és a talált valamiket szortírozta hol egyik gyerek szatyrába, hol a másikéba.
Én elkezdtem kipakolni a szatyraimat a csomagtartóból, és eszembe jutott, hogy két csomag narancsot vettem, és minek nekem két csomag! Elég lenne egy is! Szóltam a hozzám legközelebb levő gyereknek, hogy jöjjön hozzám, és neki adtam az egyik csomag narancsot. Aranyos volt, szépen megköszönte ő is meg az anyjuk is. Én mondtam neki, hogy osszátok el egymás között. Majd elindultak, de a legkisebb vissza fordult.
Hozzám szaladt és azt kérdezte tőlem, hogy " én is kapok?" Anyja szolt neki gyere itt van neked is, de nekem nagyon elszorult a szívem, mert nincs annál szörnyűbb dolog mint a gyerek koldulás!
Nem tudom, hogy meddig lehet még süllyedni, meddig lehet még embereket alázni!?
Mondani sem kell, hogy ez után elég nehéz napom volt!

Szerencse, hogy vége az évnek!

Nem elég, hogy napok óta agyon aggódom magam, mert az egyik macskám, Salamonka nagyon beteg. Egyszer úgy néz ki, hogy talán jobban van, és aztán megint visszaesek és rosszabbul van.
Ma reggel még bojlerem is elromlott. Szerencse, hogy a szerelőm ide tudott jönni, és meg is lehetett csinálni.
Karácsony előtti napon a monitorom ment tönkre, aztán beteg lett a macska, most meg a bojler ment tönkre.
Holnap december 31. remélem már nem jön semmi, mert a három megvolt, és elég is volt!

Hogyan?

Vége van a karácsonynak! Erre azt mondjuk már nagyon régen, hogy a szeretet ünnepe. De ki szeressen kit? Ember az embert! De akkor miért gyűlölködnek az emberek állandóan? Miért nem lehet békében megférni egymás mellett?
A történelem során nagyon ritkán fértek meg békében a különböző nációk. Mindegyik meg van győződve róla, hogy azért mert más van a világon , neki kevesebb hely jut, kisebb élet lehetőség. És legtöbbször egymás öldösésébe torkollik a viszály, a féltékenység. Szinte mindegy, hogy milyen náció. Akár melyik földrészről van szó. Amerika, Európa, Ázsia teljesen mindegy, mindenhol viszálykodnak az emberek! Van ahol  nyomor tizedeli az embereket, de van ahol a faji ellentétek.
Amikor elkezdetem ezt a blogot, akkor azt mondtam, hogy "Az élet szép, tedd még szebbé", ma nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy igazam volt akkor. Akkor szép ha az ember igyekszik elkerülni a bajokat. Az elkerülés nem abból áll, hogy legalább egy közösségnek sikerüljön el kerülni a bajokat, hanem annak örülünk ha egyéni szinten sikerül. Sőt ha valahol valami bajt sejtünk inkább elfordulunk, csak ne kelljen látni, mert segíteni úgy sem tudunk! Baj pedig van éppen elég! Egyéni szinten is de társadalmi szinten is! Egyre több embernek a napi élet megoldása is gond, nagyon soknak lehetetlen. Ők egy tányér meleg levesért állnak sorban, és egyre többen vannak!

Mostanában egyre nehezebben viselem mások baját látni, mert az már túl megy a baj kategóriáján, az már tragédia, szenvedés.

Tudom, hogy segíteni kellene, de nem tudom hogyan!Hogyan tegyük még szebbé azt ami egyre nehezebb, és ezáltal egyre csúnyább, és egyre elviselhetetlenebb! Hogyan???

Furcsa, de jó kedvem van!

Hogy miért furcsa? Azért mert megúsztam a mai bringázást. És miért olyan csoda, hogy megúsztam?  Hát azért mert félig süketen, szó szerint süketen vágtam neki a mai bringázásnak.

Már a korábbi bejegyzésemben írtam, hogy mostanában sokszor szédülök, vagy csak megmagyarázhatatlanul bizonytalannak érzem magam , és ezért többször kihagyom a bringázást.
Reggelente sokszor előfordul, hogy bedugult bal füllel ébredek, és mire indulásra készre hozom magam addigra csak, csak hallóvá válik a fülem. Tegnap reggel történt, hogy nem vált hallóvá!
Próbáltam valahogy megszabadulni ettől nagyon kellemetlen érzéstől, de nem sikerült. Ezért nem volt bátorságom elindulni bringázni.

Egész nap nem jött rendbe, és miközben hol sajnáltam magam, hol mérgelődtem, eszembe jutott az egyik bringás barátnőm, akinek születése óta gyenge a hallása, olyan szinten, hogy hallókészülékkel  él, bringázik, sőt jogosítványa is van, és autót vezet.
Ezek után elhatároztam, hogy ha túlélem az éjszakát, és jó idő lesz akkor elmegyek bringázni.
Túl éltem, jó idő lett, és vettem magamnak egy jó adag bátorságot és délelőtt 10 óra tájban elindultam.
Hát mit mondjak? Elég furcsa volt, hogy csak egy oldalon hallottam valamit, és amikor megelőzött egy-egy autó nem hallottam, hogy közeledik, csak azt vettem észre, hogy elszáguld mellettem. Azért nagyon nem bántam, hogy csak kis szakaszon kellett autók mellett menni.
Visszafelé bementem vásárolni is, hát az is érdekes volt, mert néha csak azt láttam, hogy tátognak az emberek, és zsivajnál többet nem hallottam. Ehhez az is hozzátartozik, hogy mindig, illetve azóta mióta középfül gyulladásom volt a bal fülemmel hallottam jól, a jobbal nem annyira. És most ez a nem annyira maradt  aminek hallásához igen nagy szükségem van arra, hogy lássam a beszélőt, mert a szájmozgást hozzáadva a halláshoz, meg értem, hogy mit mond az illető. A vásárlást is túléltem, haza is értem!
Arra azért elég gyorsan rájöttem, hogy most amíg ez az állapot tart, addig a szememre és a figyelmemre sokkal nagyobb szükségem van ahhoz, hogy a bajt elkerüljem!

Nahát ezért van jó kedvem, még akkor is ha furcsa egy kicsit ez a vidámság!

Hogyan tovább?

Mostanában a barátnőmmel felváltva  hagyjuk ki a napi bringázást szédülés miatt.

Tegnap egyikőnk sem bringázott. Én azért mert túl erős volt a szél, és az elég komolyan akadályoz, a barátnőm meg szédült, és nem mert elindulni.

Mára minden rendben volt, legalábbis úgy látszott és találkoztunk a szokásos bringaúton. Szépen végig mentünk, visszafelé vele mentem egy darabon, mert tegnap bejelentkeztem a fodrászhoz, és az arra van amerre ő szokott haza felé menni. Odaértem, ahol nekem el kellett volna fordulni, de a barátnőm nem jött utánam. Vártam egy kicsit, de rossz érzésem támadt és elindultam visszafelé. Nem sokéra megláttam a járdán tolta a bringát. Azt hittem defektet kapott, vagy valami más baj van a bringájával.
Átmentem hozzá, és már messziről mondta, hogy baj van! Tényleg baj van, mert most ő nem tudta irányítani a bringát, és az csak ment amerre ő akart, majd neki ütközött egy álló autónak, a barátnőm elesett bringástól, de senki nem segített neki. Mikor találkoztunk már stabil volt, nem szédült, és csak úgy mint tavaly én, ő sem tudta, hogy tulajdonképpen mi is történt.
A bajban annyi a szerencse, hogy nem mozgásban levő autónak ütközött.

Nagyon nem szeretném feladni a bringázást, de meg kell gondolni, hogy merre bringázunk, és ha ő nem jön, akkor én egyedül merjek-e bringázni menni!?

Fontolgatom, fontolgatom.

Mostanában többször éreztem úgy mintha lenne egy őrangyalom.

Azt hittem, hogy már minden rendben, és nyugodtan mehetek  bringázni. Ehhez képest kb. öt perce úgy megszédültem, hogy ha nem ülnék biztos elestem volna.

Tehát marad a szobafogság! Szobabringával enyhítve.

Pedig már nagyon unom!!

Sikerült:-))

Egy hónap híján egy éve történt, hogy bringázás közben úgy megszédültem, hogy nem tudtam irányítani a bringát.

Idén nagyobb szerencsém volt, mert itthon történt hasonló. Ez  a szédülés néhány éve időnként előjön, és akkor néhány napra mozgás képtelenül, szobafogságra ítél.

Most is megtörtént, de ma délután kipróbáltam magam, és a bringabiztonságom egy rövid útra.

A kora reggeli , délelőtti zivatar után délutánra egész jó idő lett, és átmentem az Aldiba a macskáknak konzervért.Volt még nekik, de nem szeretem ha teljesen kifogy, mert sohasem tudom, hogy mikor kerülök olyan helyzetbe, hogy nem tudok menni, és ők akkor is éhesek, és enni kérnek.

Ez egy nagyon rövid út  mindössze néhány kilóméter, de éppen jó arra, hogy kiderüljön, hogy biztonságos-e a bringakezelésem. Nem volt különösebb baj, csak visszafelé, egy alkalommal  keveredtek össze a szemem előtt a látott képek. De gyorsan elmúlt, és nem ismétlődött, úgy hogy ha reggel jó idő lesz ,akkor megyek bringázni.

Közben csináltam néhány felhőfotót.