Karácsony.

Már negyedik éve, hogy egyedül karácsonyozom. Nem olyen borzasztó, mint ahogy az emberek általában félnek töle. Találni kell valamit ami leköti az embert, és akkor remekül el lehet tölteni ezt a szép ünnepet, akár egyedül is.
Az élet külömböző szakaszaiban az ember, külömböző válaszokat ad az őt körülvevő eseményekre.
Fiatalon, szereti a társaságot, a hangos vidámságot. Középkorosan, már egy kicsit csillapodottab, csendesebb, inkább csak a családja körében szeret ünnepelni. De ha elég hosszú az élete, akkor lassan elfogynak mellöle a barátok, a rokonok.
A nálánál fiatalabb családtagok, saját családot alapítanak, és ha az idős ember elég bölcs, akkor csak rittkán veszi ígénybe a fiatalok idejét. Ha elég jól tanítottuk őket az életük vitelére, hasznos útravaloval láttuk el őket, az életünk példája követhető a számukra, és mindig ott voltunk akkor amikor szügségük volt ránk, akkor bízhatunk abban, hogy ők is ott lesznek amikor nekünk igazán szügségünk lesz rájuk.
Azt hiszem, ezt hívják szeretetnek. A szeretet pedig egy olyan furcsa dolog, hogy soha nem fogy el. Minnél többet adsz belőle, annál több lesz belőle neked is. A szeretet nem harsány, szép csenben körülvesz, támogat, és erősít.Még akkor is támaszkodhatsz rá, ha fizikailag nincsenek is melletted azok az emberek akikkel titokzatos szálaival összeköt. Biztos lehetsz benne, hogy csak egy szavadba kerül, és már ott is vannak. De vigyázz, ezzel a szóval bánj csinnyán, csak akkor mondd ki, ha nagyon nagy szügséged van rá, hogy melleted legyenek. Nehogy teherré válj, mert a szeretetet el is lehet veszíteni, és ha egyszer elveszett nagyon nehéz újra megtalálni.