Hidegfront!

A készülődő front felhői a Duna felett.

Ma biztos nem fogom látni a dunai napfelkeltét.

Úgy, öt-hat évvel ezelött történt, hogy teljesen váratlanul nagyon erősen elkezdtem szédülni. Mondanom sem kell, hogy nagyon megijedtem. Édesanyám akkor volt magatehetettlen, fekvő beteg, és én láttam el őt. Megígértem neki, hogy nem engedem kórházba vinni, ezért nagy szükség volt arra, hogy nekem ne legyen semmi bajom. Olyan erősen szédültem, hogy nem mertem bezárni a bejárati ajtót, hogy ha nem tudok kimenni ajtót nyitni, akkor is betudjon jönni valaki hozzánk. Akkor még reggelre elmúlt, de azóta már többször előjött, és mondig hosszabb ideig tart, és minden alkalommal erősebb. Most is szükség van arra, hogy ne legyen semmi bajom, mert a macskáimat gondozni kell. Nagyon nem szeretném őket senki másra hagyni. Ezért muszáj összeszedni magam.

----------------------------------------------------------------

Most este 8 óra van, és szerencsére sokkal jobban érzem magam. Remélem, holnap reggel már tudok menni bringázni. Nagyon hozzászoktam, és szeretem is, és nagyon hiányzik, ha valami miatt nem tudok menni. Fizikailag is, meg lelkileg is nagyon jót tesz. Habár, amikor a hajléktalan macskák területéhez érek, mindig összeszorúl a szívem. Tudom, hogy jól tettem, hogy kimentettem őket, de a Harlekin eltünése nagyon bánt, nem tudom túl tenni magam rajta.

Azért remélem, hogy szép lassan majd enyhül ez az önvád.