Megint szép az élet!

Ma már megint voltam bringázni! Igaz, hogy nem az én érdemem, mert a reggeli felkelés után órákig azon filóztam, hogy menjek vagy ne menjek! Egyszerűen nem volt bátorságom elindulni. Furcsa módon állandóan bennem van, hogy egyszer előfordult, akkor bármikor megint előfordulhat. Jó, hogy tudom mitől volt, hogy nem szabad reggeli nélkül elindulni, főleg úgy nem, hogy bizonytalan, hogy mikor érek haza, és mikor fogok reggelizni. És nem csak a reggeli, hanem a folyadék is! 
Na szóval, itt ültem a gépnél amikor is megszólalt a telefon, és a Rózsika volt. Ő az a barátnőm aki akkor is velem volt amikor a baj történt. Érdeklődött, hogy mi van velem, megvannak-e a laborleletek, és ha igen milyenek lettek? Nagyon megörültem a hívásának pláne amikor kiderült, hogy kint van a bringaúton. Egy pillanat alatt elhatároztam, hogy ha megvár, akkor megyek én is. Nagyon jó volt, mert nem egyedül mentem. A tudatom mélyén nem voltam elég biztos magamban, de így, hogy nem voltam egyedül, neki mertem vágni.
Összekaptam magam, és elindultam. Érdekes volt, mert olyan volt mintha már nagyon régen nem jártam volna arra, és a bringán sem voltam valami biztosan, de mentem, és örültem, hogy bringázom! Ugyan olyan érzés volt mint amikor a műtét után a kórházból jöttem haza a taxival, és úgy néztem a várost, mintha akkor láttam volna először. Nagyon furcsa érzés, mert közben tudtam, hogy  nem akkor jártam ott először, de valami érdekes volt, hogy az alatt a rövid idő alatt mennyi szépséget láttam a városban. Most így jártam azzal Dunaparti bringaúttal, amit gyerekkorom óta ismerek. Igaz, hogy idő közben rengeteget változott, de ezalatt a néhány nap alatt amióta nem mertem kimenni, semmit nem változott. Olyan igazi felszabadultságot éreztem! Azt hiszem a saját félelmemtől szabadultam meg. Ha jó idő lesz akkor holnap is megyünk!

Azt hiszem, tényleg megint szép az élet!