Itt a nyár.

Dália az erkélyládában.

Muskátlik az ablakban.

Szinte átmenet nélkül beköszöntött a nyár.

Az erkélyt rendbe tettem, csak az a baj, hogy megint előkerült az a gomba amivel tavaly is bajlódtam. Most kiprobáltam egy újabb módszert, konkréten csalán teát főztem, és azzal permeteztem meg az összes növényt. A cserepekben a földet is azzal locsoltam meg. Úgy néz ki, hogy a lisztharmatot letisztítja. Most előkerült egy más fajta gomba is . Ez a leveleken sok apró fekete pöttyöt csinál, és szép lassan meghal a levél. Megint főzök csalánteát, de most teszek bele borsmentát is. Remélen erre is használ. Nem szeretem a mérgező permetezőszereket, és azt hiszem ilyen helyen, ahol közvetlen szomszéd erkélyek is meg ablakok is vannak, nem is illik méreggel permetezni.

Időközben elkészült a fogam is, de több helyen begyúladt az ínyem. Azt is ezzel a taával kezeltem, és arra is használt. Egy- két öblités után nagyon jól rendbe jött.

Ezek voltak a jó dolgaim, de van nem ennyire jó is. Valamelyik nap megint szédültem egy kicsit. Sok tornával, meg maszírozással sikerült rendbe szedni magam. Nagyon oda kell figyelnem, hogy ne legyen súlíosabb, és hosszbban tartó, mert magam és a macskák miat, szükségem van magamra. Ezt csak én magam tudom megoldani.

A másik problémám, hogy újabban nehezemre esik a porszívózás. Halogatom egyik napról a másikra, pedig heti két alkalommal nagyon kellene porzsívozni. Ezen, nagyon sűrgősen változtatni kell!

Tavasz.

Virágba borúlt fa a délbudai bringaút mentén.

A Háros sziget fái már zöldülnek.

Virág a budatétényi szakaszon.

Idén megint elég váratlanul köszöntött be a már nagyon is várt TAVASZ.

Szinte egyik napról a másikra kora nyári meleg napok jöttek.

Minden reggel megyek bringázni. Közben fotózok, egyre több virág nyílik. A gyümölcsfák gyönyörűen virágzanak. Ahány annyi féle.

Az erkélyemen is rendet kellett csinálni. Kivittem a leandereket és a hibiszkuszokat. Az egyik rozmaring is túlélte a telet, már azt is kitettem. Az erkély szélén két ládát ki kellett cserélni, mert már teljesen elöregedett a műanyag, és töredezett. A ablak alatti ládába megint futómuskátlit ültettem. Most már csak naponta gondozni kell őket, és meg fogják hálálni. Remélem a bazsalikom, meg a birsikafű kikel. Vettem egy cserép kakukfüvet. Elvetettem a petrezsejmet, meg a csilipaprikát. Paradicsomot az idén nem vetek, mert már évekig gombás lett és alig termett.

Tavaj nyáron az egyik ládában kinőtt egy nyárfa, megpróbálom megmenteni, és ha megerősödik akkor kiültetem az ablak elé, mert a nyári napot nem árt egy kicsit árnyékolni, mert most szabadon süt az ablakra, és a kánikulában nagyon felmelegszik a lakás.

Vannak redőnyök, de szerintem a természetes árnyékolás a legjobb.

Kikaptunk.

A jövő segítőkutyái. Labrador testvérpár.

Ilyen ketrecekben töltik az idejüket a kiképzés szünetében.

Keddi nap lévén , megint voltam csí-kungon.

Egy régebbi bejegyzésemben már írtam róla. Ez, egy kínai meditációs gyakorlat, ami személyiség fejlesztő is, és testi, lelki kondíció javító is. Nagyon szeretem, mert nem árt az embernek, ha időröl, időre kitisztítja a tudatában lerakódott, személyiség romboló információkat, és negatív érzéseket.

A foglalkozás két részből áll, u.m. elméleti és gyakorlati. Az elméleti részben, a csí-kunggal kapcsolatos, tanácsokat, és tapasztalásokat olvassuk, és beszéljük meg azok külnböző értelmezéseit. az elméleti rész pedig a szorosan vett meditáció.

Egy, különböző korú, jó kis csapat jött össze. Ma a gyakorlat vezetővel együtt, hatan vettünk részt a foglalkozáson. A nagyon is eltérő életkor ellenére, sok dologban hasonló a felfogásunk, jókat tudunk beszélgetni. Ez ma is így történt. A kelleténél jobban belefelejtkeztünk a vitába.

Az idő nagyon elszaladt, és arra nem maradt amiért, tulajdonképpen hétről, hétre összejövünk.

Ez már másodszor fordult elő.

A foglalkozás vezető, nagyon szelíden, de érthetően kifogásolta, hogy nem teljesen azzal foglalkoztunk amiért összejöttünk. A kifogások mellett további lehetőségeket is ajánlott. Így pl., ha akarjuk többször is összejöhetünk, hogy az eredeti célunknak is megfeleljünk, nevezetesen a csí-kung gyakorlásnak.

Igen tiszteletre méltó az ajánlat, mert a terem bérletet a saját pénzéből fedezi, mert az általunk fizetett, szinte jelképes összeget, minden évben, különböző jótékony célra ajánljuk, és adjuk.

Tavaj, a vakvezető-kutyakiképzőnek, idén pedig már beszéltünk róla, hogy a hátrányos helyzetű gyerekek képzésére ajánljuk.

Újra itt!

Egy szinesedő bokor a budafoki bringaút mentén 2008 októberében.

A Vincellért ábrázoló szobor, a Boráros téren.

Egy csodálatosan megcsavarodott fatörzs, a délbudai bringaút mentén.

Nagyon régen jártam itt. Sok minden történt az óta. A legtöbb olyan dolog amiről nem szívesen beszélek, mert mind csak nyafogás, siránkozás, és ha azt mondom, hogy szebbé lehet tenni az életet akkor azt tegyük, és ne siránkozzunk.

Amíg jó idő volt, rendszeresen jártam bringázni, a végén már napi 20km.-t hajtottam alapban, de volt, hogy ennél többet, mert a rutinon kívűl még máshová is mennem kellett. Nem dicsekedni akarok, de az én koromban (70év) ez nem kis teljesítmény. Jól is éreztem magam, fizikailag is meg lelekileg is. A vérnyomásom is jó, meg aludni is tudtam rendesen. Az utóbbi időben ezt nem mondhatom el, mert rendszeresen felébredek egy-két óra alvás után, és nem tudok visszaaludni. Tudom, hogy ez már az idős korral járó érrendszeri állapot következménye, de éppen ennek a bajnak enyhítésére jó a rendszeres bringázás, ami most a téli idő miatt nem lehetséges.

Az esti tornázást nem hagytam el, mert a gerinc meszesedésem miatt nem szabad abbahagyni, mert ha sokszor kihagyom akkor egyszercsak előjön a szédülés, az meg valami borzalmas állapot. Nem is szeretném azt megvárni.

Nem szeretek a közösségi közlekedéssel utazni, de miután nem lehet bringázni, így rákényszerülök, hogy hetenként egyszer, amikor a csikungra megyek, akkor villamossal menjek. Még ez az egy-egy alkalom is felzaklat, mert az emberek nagy többsége sajnos nagyon türelmettlen, és elég dúrva hangnemben beszél egymással, és egymásról, meg a körülöttünk zajló eseményekről. Igaz, nem könnyű az élet, de a dúrvaság sem teszi könnyebbé, és a bajokat is nehezebb elviselni, sőt megoldani is ha egymást is bántjuk. Nem tudom hova fajúlhat még ez az állapot, de félek, hogy nem sok jónak nézünk elébe.

Csikungra szeretek járni, és járok heti rendszereséggel. Nagyon jó hetenként legalább egyszer egy jó meditációs gyakorlattal kitisztíni az ember agyát, és megerősíteni a tudatát. Hiszen az ember már régóta tapasztalhatja, hogy a gondolatnak ereje van. Ha azok pozitívak, akkor kifejezetten hasznos, mert megerősiti az embert érzelmileg és fizikailag egyaránt. Segít abban, hogy ne csak a bajokat vegyük észre, hanem a körülöttünk levő szép, és jó dolgokat is. Sőt én azt mondom, hogy nem csak passzívan várni kell a szép és jó dolgokat, hanem keresni kell őket. Sokszor nagyon csekélynek tűnő események jó hangulatot, kellemes érzéseket kelthetnek az emberben. A kicsi öröm is öröm, és nagyon meg kell becsűlni.

A környezetünkben egy-egy fa, még ha éppen lombtalan is, lehet szép, mert a formája a törzse egy valóságos csoda. Vagy a fények játéka a nedves tetőn, vagy a madarak röpte. Vagy egy szép épület, vagy szobor. Vagy egy kisgyermek kacagása.

Ha van szemünk a látásra, fülünk a hallásra akkor ezek a dolgok vidámabbá, boldogabbá tehetik életünket.

Nem értem!

Kajakosok edzése a Dunán.

Az edző, a motrcsónakban követi az edzést folytató sportolókat.

Sajnos nem értem, hogy mi történt egy híres, elismert, közismert, példakép, világhírű, és még ki tudja hány pozitív jelzővel illethető, kétszeres olimpiai bajnok körül. Nem tudom, hogy van-e felelős, vagy nincs, ki adott engedélyt valami bizonytalan származásu, és hatóanyagú tapasz használatára. Ez a tapasz mit csinált a szervezetében, mit visz be, vagy mit tisztít ki a szervezetből?

Az edző először azt mondta, hogy semmiféle tapasz nem volt, majd amikor már nem lehetett tagadni, mert a mentősök , az őket ért támadások után nyílvánosságra hizták , akkor elismerte, hogy évek óta a Kajak-kenu szövetség tudtával és hozzájárulásával használta a sportoló a tapaszt. A tapasz egy izmfáradtság késleltető hatóanyagot juttat a szervezetbe. Ha ez igaz, akkor legalább olyan rossz, és felelőtlen dolog mint a dopping. Az izomzat nem érzi, hogy túlterhelték, és nem küld jelzéseket az agyba, hogy lassítani kellen, és már kész is a végzetes túlterhelés, A szív izomzata nem egy gép ami talán sohasem fárad el,( de még ez sem igaz, mert az élettelen anyagok is kifáradnak!), hanem egy élő szervezet aminek a teljesítménye fokozható, de csak bizonyos határokon belül. Ezeket a határokat az egyénnek, sajátmagának kell ismerni, érezni és főleg nem átlépni. Persze más a helyzet ha valami miatt nem tudja észrevenni, hogy közeledik a határhoz. Pontosan ezt okozzák a doppingok, és valószínű az a szer is ami abban a tapaszban volt.

Ezt a gondolatmenetet követve, már szinta biztos, hogy van felelős, sőt felelősök. Felelős az is aki adta , és engedélyezte a tapaszt, de felelős az is aki kapta és használta.

Most már csak azt nem tudom, hogy ezek után kiben, miben lehet bízni? Kinek lehet hinni?

Miért kell egy egész ország sportját lejáratni, és a világ elött nevetségessé, és hitelennné tenni?

És két hét múlva olimpia! Nagyon szomorú vagyok!

Gondolatok, egy értelmettlen halál kapcsán.

A csodálatos, hajnali, öreg Duna, nagyon sok titok tudója.

Kedves Kolonics György nyugodj békében!

Már rég óta szokásommá vált a rádió valamelyik csatornájának allandó hallgatása. Jó háttér az egyéb tevékenységek kiegészítésére, leköti az ember maradék figyelmét, és nem felejti el, hogy hogyan kell egyszerre több dologra is figyelni.

Néhány napja az egyik híradás hallgatása közben egy nagyon megdöbbentő eseményről számolt be a rádió: " Meghalt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok" Elöször nem is tudtam, hogy miről, vagy kiről beszél, mert a név nagyon ismerős volt, de nem tudtam, hogy fiatal, vagy idősebb emberről van-e szó. Azt tudtam, hogy sportoló, de elsőre nem tudtam, hogy milyen sportágat képvisel, miben volt bajnok, miben lett híres ember. Majd csak amikor tovább figyeltem, hallottam, hogy edzés közben lett rosszul a kenuban, és a motorcsónakon kísérő edző hozta ki a partra, és ott már nem vert a szíve, ezért próbálták újra éleszteni, akkor kapcsoltam, hogy egy fiatal, 36 éves, olimpiára készülő kenusról van szó.

Ez egyszerűen borzalom! Nem ismerem személyesen, de egy ilyen fiatal ember halála mindig megrázó, és a normális enber azonnal az okokat kezdi keresni. Most is így történt. Az első gondolat persze, hogy a dopping, de az biztosan kizárt, mert az ellenőrzés olyan intenziv, hogy amellett nem lehetséges, és külömben is normális ember nem doppingol.

A második, és azt hiszem, hogy valahol itt van az igazság: túlhajtás!

Az ember szervezete egy nagyon csodálatos rendszer, és azt hisszük, hogy mindenre képes, pedig teljesítőképsségének vannak a határai. Ezeket a határokat tanácsos ismerni, és figyelembe venni! Azt pedig csak az egyén saját maga tudja megítélni, hogy hol vannak ezek a határok. Ebben segíthetnek a műszeres orvosi ellenőrzések, de mindent ezekkel sem lehet kideríteni. Az ember saját maga érzi, hogy a legnagyobb terhelésre hogy reagál a szervezete. Ha kellöen figyelmes, akkor észreveszi a korábbi, és a későbbi reakciók közti külömbségeket. Ezek a külömbségek figyelmeztető jelek arra, hogy lassítani kell! Lehet fokozni a teljesítőképességet ilyenkor is, de nem mindegy, hogy milyen ütemet diktál az egyén saját magának. Lehet, hogy ugyanazt az eredményt amit korábban egy hónapos intenzív edzés után ért el, ma már csak két hónapos fokozatos terheléssel éri el. Sőt az is lehet, hogy már nem érheti el, mert a szervezete, és különösen a szíve nem képes a teljesítményt károsodás nélkül fokozni. Ez az egyén akaratátol függettelen, objektív dolog! Ezt nem tudja senki átlépni, ezek a teljesítőképsség határai. Ha ezt valaki figyelmen kívűl hagyja, az bűnt, de legalábbis nagy, és jóvátehetettlen hibát követ el saját magával szemben.

Ezzel együtt, vagy ettől függettlenűl én teljesen megértem a Kolonics Györgyöt, hogy mégegyszer szerette volna átélni a győzelem gyönyörű, és semmihez nem hasonlítható érzését!

Ebben támogatókra is talált, pedig azt hiszem, hogy inkább visszatartani kellett volna, mert mint később kiderűlt, voltak előzetes jelei a túlterheltségnek. Edzés közben, többször szédűlt, ami legalábbis agyi oxigénhiányra utal, az pedig lehet szívműködési zavar is.

Bekövetkezett a tragédia: a szív izomzata nem bírta tovább, és MEGÁLLT. Ilyenkor van öt perc arra, hogy az agy károsodása nélkül hozzáértő, segítő emberek újraindítsák a magatehetettlen embertársuk szívét. Itt sajnos nem volt aki a Kolonics szívét ujraindítsa! Csak olyan emberek voltak, akik nem értették, és ma sem értik, hogy mi történt, de szorgalmasan keresik a felelőst aki megelőzhette volna a tragédiát. Elfelejtik, hogy legelőször saját magukba kellene nézni, mert a felelősök, legalábbis felerészben ők maguk, a másik felerész sajnos a Kolonicsé, mert nem lett volna szabad túlhajtania saját magát.

A borzasztó az, hogy egy ilyen szörnyű tragédia kapcsán is előtérbe kerűl a manapság olyannyira divatos hibáskeresés. Ma már ott tart a dolog, hogy a MENTŐK-nél belső vizsgálat indult, hogy miért nem értek azonnal a helyszínre, és miért nem tudták megmenteni az életét? Nem mondom, hogy nem lehettek volna gyorsabbak, de mint már mondtam ilyenkor ÖT PERC-en múlik minden. Ehhez pedig hozzáértés, és hideg fej kell. Ha valamelyik hiányzik, akkor elveszett egy ember élete, és ezt soha többet nem lehet megtalálni, és visszaadni!

Hidegfront!

A készülődő front felhői a Duna felett.

Ma biztos nem fogom látni a dunai napfelkeltét.

Úgy, öt-hat évvel ezelött történt, hogy teljesen váratlanul nagyon erősen elkezdtem szédülni. Mondanom sem kell, hogy nagyon megijedtem. Édesanyám akkor volt magatehetettlen, fekvő beteg, és én láttam el őt. Megígértem neki, hogy nem engedem kórházba vinni, ezért nagy szükség volt arra, hogy nekem ne legyen semmi bajom. Olyan erősen szédültem, hogy nem mertem bezárni a bejárati ajtót, hogy ha nem tudok kimenni ajtót nyitni, akkor is betudjon jönni valaki hozzánk. Akkor még reggelre elmúlt, de azóta már többször előjött, és mondig hosszabb ideig tart, és minden alkalommal erősebb. Most is szükség van arra, hogy ne legyen semmi bajom, mert a macskáimat gondozni kell. Nagyon nem szeretném őket senki másra hagyni. Ezért muszáj összeszedni magam.

----------------------------------------------------------------

Most este 8 óra van, és szerencsére sokkal jobban érzem magam. Remélem, holnap reggel már tudok menni bringázni. Nagyon hozzászoktam, és szeretem is, és nagyon hiányzik, ha valami miatt nem tudok menni. Fizikailag is, meg lelkileg is nagyon jót tesz. Habár, amikor a hajléktalan macskák területéhez érek, mindig összeszorúl a szívem. Tudom, hogy jól tettem, hogy kimentettem őket, de a Harlekin eltünése nagyon bánt, nem tudom túl tenni magam rajta.

Azért remélem, hogy szép lassan majd enyhül ez az önvád.