És még nincs vége!

A gondoknak még mindig nincs vége.

A másik feladat az erkélyek felújítása. Nagyon nem szeretném, ha most a nyár elején kellene kiüriteni az erkélyemet, mert tele van növényekkel. A leanderek most kezdenek virágozni. A hibiszkuszok már virágzanak. Az erkély széle tel van virágládával. Nagyon szeretném ha la kellene őket szedni. Nem csak, hogy nem szeretném, hanem nem is tudnám hova rakni őket.

A fölöttem lakó erkélyéről rájuk folyt valami vegyszer, alig tudtam őket rendbe hozni, de most már szépek. A leanderek is majdnem meghaltak, és még nem is jöttem rá midjárt, hogy mi bajuk lehet. Akkor jöttem rá, amikor kint voltam és a fejemre öntött valamit az a szerencsétlen, és amikor szóltam neki, már nem tudom hányadjára megint annyit mondott, hogy elnézést. Mondtam neki, hogy ne elnézést kérjen minden alkalommal, hanem oldja meg, hogy ne follyon le semmi.

Amikor tavaly szóltam neki, hogy tönkre megy az a szegény növény, az volt a válasza, hogy vesz másikat. Hát ne vegyen, hanem figyeljen oda, hogy ne ömöljön ki pl. higitó, meg az ég tudja, hogy még milyen vegyszer. Az eső lemossa, és nekem meg tönkre mennek a növényei.

Ez a két, nem kevés problémát okozó dolog annyira foglalkoztatott, hogy észre sem vettem, és teljesen kiborított. Már második napja, megint annyira szédülök, hogy nem mertem kimenni a lakásból! Remélem, holnapra elmúlik. Már máskor is volt ilyen, és nem tartott tovább egy-két napnál!

Csak észre kell venni........

Igen, csak észre kell venni a szépségeket, és akkor tényleg szép!

Néha még az is szépség, és így öröm, ha a fenyegető kellemetlenség nem következik be, vagy legalábbis remény van rá, hogy nem fog bekövetkezni.

Egy társasház egyik első emeleti lakásában lakom. Mint már korábban beszéltem róla, igen régi az épület, 1949-ben épült. A legtöbb gépészeti rész ugyanannyi idős. Ennyi idő alatt még ember is bőven megöregszik, elhasználódik, őt időnként karban kell tartani, hát még egy házat. Ráadásul ennek, és az összes környékbeli háznak állandóan vízben van az alapja, mert a Duna árterének egy részét használták az építésére.

A fenyegeteő kellemetlenséget éppen ez helyzet, és a helyzetből adódó állapot jelentette.

Az alattam levő lakást a tulajdonosa fel akarta újitani, és ezért a fal erős nedvesedésének az okát is ki akarta deríteni. Első feltételezés az volt, hogy a házzal egyidős szennyvíz csatorna lehet hibás, és onnan jön a víz. ez engem is érintett volna, mert ha bontásra kerül a sor, akkor a fél lakásom, egész pontosan, a fürdőszobám, a konyhám, és a vécém, fel, illetve lebontásra került volna.

Tudom, hogy előbb, vagy utóbb bekövetkezik, de jelenleg, még nincs elég pénzem ahhoz, hogy ha már bontani kell, akkor a helyreállítás úgy, és olyan legyen ahogy, és amilyennek én szeretném.

A kibontás után kiderült, hogy nagy a valószínüsége, hogy még nem erről van szó, hanem a ház főfala, és szennyvíz akna közötti eternit cső roppant össze, és az összes szennyvíz a ház alá, közvetlenül az alapra folyik. Ettől vizesedik fel a földszinti lakás fala. Ha ez így igaz, akkor jelenleg még nem kell szétbontani a lakásom, még gyűjthetem a pénz arra, hogy a tervem szerint lehessen megcsinálni a fürdőszobámat.

Nahát nekem most ettől szép az élet, hogy kaptam egy kis haladékot. Remélem nem történik váratlan esemény ami keresztül húzza a számításomat!

Egy s más!

Mostanában nem nagyon van kedvem írni. A magyarázatát nem tudom. Lehet, hogy az zavar, hogy már mindenki blogot ír, így én is. Pedig akadna írni való, a magánéletemben is, meg akár a szűkebb környezetemben, de a világ dolgaimban is.

Most maradjunk az én, saját dolgaimnál.

Nem régen lehetőségem adódott arra, hogy leköltözzem a Balatonhoz egy családi házba. Meg kell mondanom nem nagyon örültem ennek e lehetőségnek, mert már 61 éve lakom ebben a lakásban, ide köt minden, az egész életem. Itt voltam gyermek, és itt voltam fiatal felnőtt, és lettem felnőtté. Ebben alkásban élt, és halt meg a nagyanyám, és az édesanyám. Mindkettőjüket ápoltam egészen a halálukig. Itt értek örömök és bánatok, egyszóval ez a lakás életem színtere, ide köt minden. Barátokról nem beszélhetek, mert részben soha sem voltak olyan igazi barátaim, akik meg hasonlítottak az igazi barátra, azok már elmentek, elköltöztek egy más világba.

Mostanában csend is van az ajánlatról, nem tudom, hogy áll a dolog, de nem bánnám, ha végleg elcsitulna, és nem kellene vele foglalkozni.

A másik közvetlenül érintő probléma a még élő heti csikung foglakozással kapcsolatos. Nem igazán értem, hogy mi okból, de ennek a módozatnak a kitalálója, egy számomra teljesen érthetetlen módon egy olyan terjedelmű írásos beszámolóhoz köti a további gyakorlási lehetőséget, amit én nem fogok megcsinálni. Nem azért mert nem tudnám, hiszen elkezdtem megírni, de nem fogom leadni, mert nagyon nem, szeretem a kényszert. Én nem látom az egész követelménynek az értelmét! Akkor pedig nem csinálom. Nekem nem megy az, hogy nem kérdezd, hogy miért, csak csináld. Ez így olyan mint akármelyik vallás: ne kérdezd az értelmét csak higgy benne.

Hát ez nekem nem megy! Én szeretem, az értelmes dolgokat, főleg, ha én is megértem őket!

Az emlékezés napja.

Ajánlom minden eltávozott halandónak.

Édesanyám, aki hat évvel ezelött távozott közülünk, egy más világba.

Tudom, hogy ezeket az ajánlásokat akár ő is mondhatta volna a hátramaradottak számára.

Igen! A mai nap az emlékeké. Különösen akkor, ha már csak emlékeimben léteznek barátok. És nem csak barátok, hanem a rokonaim közül már az összes felmenöm is már csak emlék. Voltak néhányan, nehéz volna mindet felsorolni. A feledés homálya néhányat elfedne, ezért nem is sorolom őket, mert igazságtalan lenne akár csak egyet is kihagyni!

Az isten fizesse meg!

Nem szeretek szombaton vásárolni, de ma kénytelen voltam elmenni az egyik bevásárlóközpontba, mert volt néhány dolog amit az előző napi bevásárlásnál nem kaptam.
A bejáratnál, egy elég testes hölgy egy cédulát nyomott a kezembe, és azt kérte, hogy segítsek. Mondtam neki szívesen, de mit kellene segíteni. Válaszként elmondta, hogy ma van a szegények napja. Akkor már tudtam miben tudok segíteni. És ezt, hogy "tudok" szó szerint kell érteni, mert akármilyen kevés is a nyugdíjam, én még mindig tudok segíteni. Nem sokat az igaz, de nekem még mindig többem van, mint nagyon sok szerencsétlen embernek. És addig amíg többem van addig igenis tudok segíteni. Nekem legalább van hol lakni, és tudok meleg lakásban minden nap rendesen enni, és még a macskáimat is el tudom látni. Igaz, hogy szűkösen, és nap mint nap vigyázni kell, hogy ne költsek többet a napi minimumnál, de meg tudom oldani.
Természetesen nem csak magamnak vásároltam, hanem vettem egy csomag(1/2,-kg) tésztát a gyűjtés számára is. Kifelé menet betettem a gyűjtődobozba. A hölgy aki a bejáratnál a kezembe nyomta a cédulát megköszönte a rászorulók nevében, és ekkor ért a meglepetés, amitől nem tudtam meg sem szólalni. Könnybe lábadt a szemem, és tele voltam kettős érzelemmel, ugyanis egy kb. 10-12 éves kisgyerek szembefordult velem és az adomány megköszönéseként azt mondta, hogy "az isten fizesse meg"!
Egy kisgyerek szájából hallani ezt az alázatos hálát számomra nagyon szomorúnak hatott.
Hova jutunk még ezután, ha van olyan gyerek akinek egy kis étel reményében így kell hálálkodni!

Örökre kikötött egy vitorlás.

Már beteg volt egy ideje. Pontosan nem is lehetett tudni, hogy mi okozta a betegségét. Hosszú ideje öntudatlan állapotban, kórházban ápolták.
Egy nap úgy nézett ki, hogy megkezdődhet szervezetének az újraindítása. Rehabilitációra más kórházba szállították. Majd következő nap, teljesen váratlanul elszakadt életének a fonala.

Az előbb hallgattam végig egy rádióműsort amiben egy régi felvételen saját magáról, világlátásáról, élete különböző szakaszairól beszélt. Csodálatos ember volt. Ő Bujtor István a szinész. Sok szerepben szerzett örömet közönségének. Köszönjük!

Legyen könnyű álma! Nyugodjon békében!

Hőség.

Az utcáról nézve, ilyen az erkélyem.

Már napok óta nagyon meleg van. Még éjszaka is 20 C fok körüli a hőmérséklet.ezért, egész nap zárva, és lesötétítve tartom a lakást. Már egy kicsit kezd az idegeimre menni ez a zártság, és sötétség. Lakáson belül is 28C fok van.

Mára ígért a meteorológia viharos lehülést. A vihar nem hiányzik, de a beígért lehülés nagyon jó lesz. Egészségügyi kockázata is van a változásnak, mert ez egy igen erős hidegfront lesz. Figyelmeztették is a lakosságot, hogy főleg az idősekre és a gyerekekre jobban kell figyelni. Az első csoportba már én is beletartozom, úgy hogy figyelek magamra. Nem is árt, mert megint elkezdtem szédülni. Nagyon nem jó érzés, sőt azt is mondhatnám, hogy ijesztő!

Kora reggel elvoltam bringázni. Letekertem a szokásos 20 km-t. Az az érdekes, hogy akkor nem szédültem, de amikor a lépcsőn hoztam fel a bringát, akkor igen.