Demoklés kardja.

Mint korábban írtam,reggelente bringázni szoktam a Dunaparti bringaúton. Rendszerint korán reggel mert akkor még nincs nagyon meleg. Jó hogy ennek az ősz kezdetén már nem sok a jelentősége, mert napközben is kellemes az idő. Idén nyáron már többnyire nem is egyedül, mert két, szintén nyugdíjas hölgy csatlakozott hozzám.
Így volt ez két napja, vasárnap  reggel is. Már hazafelé jöttünk amikor megálltunk, mert a vízben megláttam egy uszadék ágat, ami  kihajtott, mintha gyökerei lettek volna. Megbeszéltük, hogy az élet milyen érdekes, ha csak szikrányi lehetősége van, és nem bántják, akkor élni akar. A halálra ítélt fa kihajtott, mert élni akar!
Majd elindultunk, és ekkor történt valami, amit akkor sem, és még ma sem értek! A bringám először jobbra húzott, neki a korlátnak, majd nagy nehezen visszavettem, és közben szóltam a barátnőmnek, hogy álljon meg, mert valami baj van a bringámmal! Én is meg akartam állni, de nem tudtam, és a bringa csak ment erősen balra, és félig fent a töltés oldalban megállt, és eldőltem vele. Nem értettem, hogy mi történt, mert nem láttam rendesen, és ahogy felálltam, nem tudtam merre van a fent, és a lent, és egyáltalán nagyon zavaros volt a látásom, és a világ! Közben még a bringát is én emeltem fel, majd a barátnőm megfogta és én tettem néhány lépést jobbra majd balra, és megfogtam a bringát. Ő mondta, hogy álljunk meg, pihenjünk, mert lehet, hogy segítség kell, de én elindultam, és mondtam, hogy sétáljunk, mert valahogy haza kell érnem! Néhány méter sétálás után felszálltam a bringára és rendesen tudtam hajtani, irányítani, egyáltalán menni vele. Nem tudtam, hogy mi volt, de meggyőződésem, hogy valami agyi történés volt. A legjobb az, hogy extrém módon leesett a vércukrom és ettől volt! Esély van rá, mert mindig reggeli nélkül megyek reggel bringázni, de most hogy később világosodik, később is érek haza és addig nem eszem semmit. Akkor már elmúlt tíz óra, még viccelődtem is már megint jó lesz, ha ebédre hazaérünk:-)
Az óta nem mertem kimenni bringázni, de elmentem vérvételre, és csináltatók egy teljes labor vizsgálatot, mert szeretném megtudni, hogy mi volt, és mit tegyek, hogy többet ne forduljon elő.Csütörtökön lesz eredmény, addig nem szállok bringára!

Most már értem, hogy  hogy történhet meg  olyan, hogy a vezető rosszulléte miatt tömeges baleset fordulhat elő! Ez az állapot, ha már tud róla az ember, de akkor ha még nem tud, egy valóságos DÉMOKLÉSZ KARDJA!

 

Egy váratlan elismerés.

Egyik reggel a Duna parton éppen fotózgattam, amikor egy kutyát sétáltató hölgy, -akit a lakóterületről látásból ismerek,- megkérdezte , hogy nem az enyém-e az az erkély ahol az a sok virág van? És leírta az én erkélyemet, mondván, hogy a neten véletlenül rátalált. és nagyon ismerős volt neki:-)
Mondanom sem kell, hogy nagyon kihúztam magam, és igen csak sütkéreztem a dicséretben!
Most az utcáról nézve így néz ki.

Úgy látom jövőre is lesznek fűszerek, mert a legtöbb virágzik, akkor pedig mag is lesz, mert a darazsak is szorgoskodnak. Ez a borsikafű.

                                                           Ő a majoránna.

                                                                       Ő meg a bazsalikom.

                                                                         Ő pedig a citromfű.

Tanulok!

Pont egy hete totálisan tönkrement a gépem. Egészen furcsa érzéseim voltak tőle. Érdekes volt, mert ugyanaz  a pánik fogott el, mint amikor bezáródtam egyszer a lakásba.
Az történt ugyanis, hogy  szabin voltam itthon, a testvérem meg reggel elment dolgozni, és tévedésből az én kulcsommal zárta be az ajtót, majd gondosan zsebre tette, és nem vette észre, hogy a másik zsebében is van egy példány. Az volt az övé! Így én ott maradtam kulcs nélkül, bezárva. Egészen délig, mikor elakartam menni nem is volt semmi baj, de akkor rájöttem, hogy be vagyok zárva! Szép lassan olyan pánik vett erőt rajtam, hogy alig bírtam uralkodni magamon, hogy ne törjem ki az ajtót! Akkor jöttem rá, hogy ez bizony zártsági fóbia! Addig nem tudtam, hogy nekem ilyen van!
Ez után mindig vigyáztam, hogy ne kerüljek olyan helyzetbe, hogy esetleg bezáródom valahová. Lifttel sem szerettem menni, inkább gyalogoltam a lépcsőkön ha olyan épületben dolgom ahol magasabb emeletre kellett menni. Egyszer fordult elő, hogy egy tíz emeletes ház, nyolcadik emeletére kellett mennem. Hát megpróbáltam a liftet . És mi történt? Megállt a a lift a harmadik és a negyedik emelet között. Pillanatok éreztem, hogy szorul a torkom, és jön a pánik. Ijedtemben megnyomtam a következő emelet gombját, és megtörtént a csoda: elindult a lift és következő szinten megállt, és kinyílt az ajtó. A puskagolyó nem hagyja el gyorsabban a csövet, mint akkor én a liftszekrényt!
Na azóta sem szálltam liftbe. Szerencse, hogy nem is volt rá szükségem!:-))

Visszatérve a gépemhez. Tanulok, tanulok, mert kaptam egy teljesen új szervert, új programokkal, és most úgy érzem magam, mint az újszülött, mert minden keresés, minden funkció másképp működik, így minden vicc új. Egy hét alatt jutottam idáig, hogy talán közzé is tudom tenni a szöveges részt. Na próba szerencse!

Visszatérés!

Lassan egy éve lesz, hogy nem jártam erre. A blog címét ma is igaznak érzem, de némi változtatást azért tennék. Pl. így: Az élet szép, nem rajtam múlik. hogy még szebb legyen! Nem rajtam múlik, mert azt a sok negatív változást nem nagyon tudom ellensúlyozni, ami az utóbbi időben ránk zúdul. Ez az elsődleges oka annak, hogy nem szívesen írogatok mostanában. Nem szívesen, mert panaszkodni nem szeretek, és amíg nincs megoldás, és állandó a bizonytalanság addig minden történés leírása panasznak tűnik. Azért igyekszem magam egy kicsit összeszedni, és legalább a blogommal megbeszélni azt amit egyre kevesebb emberrel az ember meg mer osztani. A napi élet nagyon kezd hasonlítani ahhoz amit egyszer, az '50-es években átéltünk., Jóformán másra nem futja a lelkierőből és gondolkodásból csak arra, hogy elég legyen a pénz minden kiadásra. Vagy ha nem biztos, hogy elég, akkor mi az, ami elmaradhat, ami nélkülözhető! Sokszor elég elkeserítő, hogy nagyon nehéz volt az élet a gyerekkoromban, majd a felnőtt koromat, mint annyi más ember becsülettel végigdolgoztam, és reméltem, hogy nyugodt nyugdíjas élet következik. Hát az utóbbiban nagyot tévedtem! Na ez az amit csak úgy lehet leírni, ha az ember alaposan végig gondolja, hogy rendesen sorba szedi a dolgokat! Ezen gondolkodom már egy ideje, és remélem, hogy lassan eljutok addig, hogy merjem leírni!  

Az emlékezés mécsesei.

Édesanyánk! Egy hónapja, október 3-án volt nyolc éve hogy meghalt, és november 4-én lenne 97 éves!
Ma nagyon sokszor gondoltam rá! Legyen továbbra is nyugodt álma! Szia Mama!

Veteményes.

A hibiszkuszok már hozzák az új leveleket.

Egy cserép kakukk fű.

A Terézke már nagyon szépen kihajtott.

A pincéből felhozott muskátlik szépen hajtanak.

És ők meg a vetemény, már minden ládában kikelt. A paprika palántákat nem sokára szét lehet ültetni.



Az erkélyfelújítás után én még egy kicsit újítottam, mert nem tetszett az a sötétbarna, tömör erkélyoldal. Vettem napsárga festéket, és szépen bekentem a a belső oldalt, és most így lett barátságos új erkélyem. Az az igazság, hogy az előzőt is lefestettem, de az már elég kopott volt. Most olyan amivel én is megvagyok elégedve, és jól érzem magam ha kimegyek a növényeim közé.-)
Amikor kiürítettem a erkélyt, akkor az összes virágládából a földet is kidobtam, sőt még azt a dézsát is amiben jó kis komposztot csináltam. Így aztán nem maradt semmi földem, minden edénybe venni kellett. Szép lassan folyamatosan hordtam a földet, és feltöltöttem az összes ládát. Vettem magokat és nekem is a korábbi termésből, és így bevettem a veteményest fűszermagokkal. A nyári időszakban én csak azt a fűszert használom ami az erkélyen terem. Sőt gyakran még a fagyasztóba tudok eltenni.
Felhoztam a pincéből a muskátlikat, és behoztam a lépcsőházból a leandereket.
Sok munka volt de megérte, mert már mutatkozik az eredmény.

A csoprtos csikung gyakorlás abbahagyása.

Mára már bizonyossá vált, hogy nem megyek többé gyakorlásra. Valami megpattant, amit nem is tudok konkréten megnevezni, de mintha eltört volna , vagy megszakadt volna valami.
Az elején csak azt nem tudtam, hogy meddig tart ez az állapot, és hogy egyáltalán akarok-e még a csoportba menni? Most sem tudok igazán, egy konkrét okot megfogalmazni, mert nem csak az összegező írás elkészítése volt a problémám, hanem az is, hogy a társaság többsége teljesen elfogadta, és alávetette magát egy távoli akaratnak! Mintha nekik nem is lenne saját, személyiségük. Azt hiszem ez az a jelenség ami lehetővé teszi tömegek egy akarat alá tömörítését. Innen már csak egy lépés az "aki nem lép egyszerre, nem kap rétest estére" szindróma. Vagy a csordaszellem, az alkalmazkodás egy elferdült, eldurvult formája. Innen már egy lépés egy kűlső akarat teljes uralma a személyiség felett.
Én világ életemben a saját döntéseim szerint éltem. Azt nem mondom, hogy ezek mindig jók, vagy célravezetők voltak, de az én döntéseim voltak. Nem irányított senki, nem uralkodott felettem senki. Az is igaz, hogy a rossz döntéseim következményeit is én magam viseltem, és próbáltam belőlük tanulni, és ezeket a tanulságokat a magam javára fordítani.
Minden baj két esélyes, vagy teljes kétségbe esés, és lesűlyedés, vagy a megtalált kiút, ami a kibontakozáshoz vezet. És mindig van kiút! Lehet, hogy nagyon keskeny, vagy mocsaras, vagy elágazásokkal teli, de egyszer csak megjelenik a fény a távolban. Na ezt a fényt kell követni, és nem egy másvalaki által felvillantott lidércfényt! És mindenkit csak a maga választotta, és végig járt út tesz boldoggá! Nem csak az elért cél, hanem az odavezető út is, mert ha menetközben jól figyelünk, akkor a felmerülő akadályok legyőzése mellett nem tévedhetünk el. Az apró győzelmek pedig mind-mind egyenként apró sikerélmények, amik erősítenek a tudatban, hogy jó úton járunk. Ezekkel az apró sikerélmenyekkel lehet " mégszebbé" tenni az életet!
Ebben sokat segíthet a csikung, de nem csak csoportosan lehet gyakorolni, hanem egyedül is, kiegészítve más egyéb gyakorlatokkal is. Ezt teszem minden nap!