Ne csak gondolj rá, tedd is meg!

Mostanában sokszor jutott eszembe, hogy végre le kellene írni hogy mostanában mi történik velem.
Ez csak azért érdekes, mert olyan dolgok történnek amik eddigi életemben nem túl gyakran fordultak elő. Konkréten az, hogy beteg vagyok. Ez a betegség már régen kezdődött de nem tudtam róla mert nem okozott feltűnő tüneteket. Pontosabban már gyermekkoromban is jelentkezett, de akkor az volt gyógymód, hogy csak jódozott sót szabad használni, és majd kinövi a gyerek. Azt hiszem ez is történt, vagy legalább is visszahúzódott, megnyugodott a pajzsmirigyem mert nem okozott semmi bajt az az óta eltelt hetven évben.
Az történt, hogy nyár végén az egyik tüdőgondozói ellenőrzésen szólt az aszisztensnő, hogy túl magas a szívritmusom. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Ráfogtam arra, hogy biztos a vizsgálat miatti izgatottságtól van.
Aztán november végén elvesztettem az egyik macskám, és láttam, hogy nem sokára követni egy másik. Ez már magában is eléggé megviselt, de december elején a kis örökbefogadott mentett macskám kezdett furcsán viselkedni. Minden látható ok nélkül menekülni kezdett valami támadó elől. Gyanús lett a dolog, mert valamikor régen volt egy macskám aki agyvérzést kapott és ő viselkedett ugyan így. Felhívtam a dokit, hogy megyünk, mert azt hiszem, hogy nagyon nagy baj van!
Amikor elmondtam neki, hogy hogyan is zajlott a dolog akkor rögtön azt mondta, hogy szerinte ez agydaganat. Én meg azonnal tudtam, hogy nincs tovább, és megint nekem kell kimondani azt amit ember nyugodt lelkiismerettel nem tehet, e most megint meg kell tennem. Megtettem, és megtörtént!
Másnap reggelre totálisan kikészültem. Valóságban a padlóra kerültem. Remegtem, hányingerem volt, és valami felfokozott élénkség de mégis egyfajta tompultság fogott el. Voltak pillanatok amikor azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Szörnyű volt. Azt hiszem ilyen lehet az amikor valaki túl adagolja a kábítószert.
Megint odajutottam, hogy két esélyem van, vagy a Dunának megyek, vagy adok egy esélyt a dokinak. Persze, hogy a másodikat választottam.
Kezdtük egy teljes laborral. Minden eredmény nagyon jó volt egyet kivéve: túl sok a pajzsmirigy hormon. Ez mindent megmagyaráz. A túl sok adrenalin felborít mindent.
Következett a szakorvosi vizsgálat, amire a háziorvostól kaptam beutalót. A bejelentkezés szabályos mutatvány volt, mert a megkapott telefonszámon soha senki nem vette fel a telefont. Végül s a netről szedtem ki egy telefonszámot amin sikerült. Nem túl sokára kaptam időpontot. Na a vizsgálat külön egy röhej volt, mert a fiatal doki kérdezgetett mindenfélét de nem engem nézett hanem a számítógépét ahová írta be a válaszaimat. Így történt, hogy endokrinológus lévén nem vette észre, hogy már valamiféle allergia is kialakult, mert csupa fekély volt a szám. Azt sem mondta, hogy mit ehetek, vagy mit nem, milyen gyógyszert szedhetek be és mit nem. Nekem kellett kitapasztalni, hogy a COPD miatt szedett szokásos gyógyszereim is, meg a szokásos kávém is összeveszik a pajzsmirigy által termelt túl sok hormonnal, és olyan tüneteket okoz hogy talán még a világvége is jobb lenne náluk!
Annyit azért megtett ez a doki, hogy felírt valami hormon szintet csökkentő bogyót, napi egy szem adagolásban., és adott egy UHbeutalót, és két hét múlva újabb vérvételt írt elő. Igaz, hogy erre, az egy szem bogyóra a háziorvos rögvest azt mondta, hogy túl kevés az adag.
Most itt tartunk, és holnap reggel megyek vérvételre.

Sírjak vagy nevessek? Avagy Magyar egészségügy.

Mint már a korábbi bejegyzéseimben írtam, mostanában gyakran kell orvoshoz mennem, mert több ok együttes hatása miatt megváltozott valami a szervezetemben, és időnként elég kellemetlen tüneteket produkálok. Már túl vagyok, EKG-n. tüdő ellenőrzésen, ismételt laborvizsgálatokon.
Eddig minden negatív, egy kétes dolog van még a pajzsmirigy működése, és ehhez pedig endokrinológiai vizsgálat szükségeltetik.
Egy hete kaptam a háziorvostól egy beutalót erre is. Azóta többször próbáltam telefonon időpontot kérni, de nem sikerült. Egyszerűen nem vette fel senki a telefont.
Ma már azt mondta a háziorvosom, hogy menjek oda és kérjek ott személyesen időpontot. Mondanom sem kell, hogy ettől egy kicsit elszállt az agyam, mert van telefon, van internet és mégis személyesen kell elintézni egy bejelentkezést, azért, hogy majd ki tudja hány hét múlvara adjanak időpontot.
Hazajöttem és elkezdtem kotorni a neten. Találtam egy számomra eddig ismeretlen telefonszámot ahhoz a rendelőhöz ahová szól a beutalóm. Tekerem, cseng, és felvették. Egy kedves női hang bemutatkozás után kéri az ilyenkor szokásos adatokat. A tajszám után mondja a nevem, és kérdezi, hogy miért is akarok odamenni vizsgálatra. Sorolom, és újra kérdez adatokat a labor leletről. Kis segítséggel, és szerencsével meg is találtam, de jön a következő kérdés, de a válaszra jó adat helyén "eredmény később" megjegyzés áll. És neki, a kérdezőnek pont erre van szüksége, enélkük nem tud semmit csinálni!
Kérdezem megszeppenve, hogy akkor most mi lesz? Gyorsan jött a válasz amitől majdnem leestem a székről: tessék még ma megszerezni az adatot, és holnap délelőtt tíz órára tessék jönni vizsgálatra.

Ezt így ma amikor az interneten minden adat kérhető átküldhető egyik terminálról a másikra. Ezek kódolt adatok, a kódokat csak az illetékesek ismerik, csak fedetten lehet forgalmazni.
Nem volt mit tenni kaptam magam, kb félórai út, villamos, és már ott is vagyok.
Hölgyek az ügyfél ablaknál, kedvesek, kedves mosoly, tajszám a gépbe, és láss csodát A/4 lap és rajta a kívánt adat. Hurrá mehetek holnap a vizsgálatra!
És még mindig nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek!

Új nap, új gyógyszer!

Ma reggel is mint szinte mindig, már négy órakor felébredtem. Még egy kicsit melegítettem az ágyam, majd  ötkor felkeltem és elkezdtem a szokásos tornám. Fél óra szobabringa, majd a felső test mozgatása. Karok erősítése női súlyzókkal. Ezt már évek óta csinálom, többnyire az esti órákban, reggel csak akkor ha az idő miatt nem lehet bringázni. Ha igen, akkor felkelés után egy kávé, és indulás bringázni. Ez egy 20 kms kör amit mindennap megteszek. Hazafelé jövet elintézem az éppen vásárlást is. Ma reggel esik is az eső, meg azért csak december van és ilyenkor már előfordulhat némi lefagyás ami nem nagyon kedvez a bringásnak.

Befújtam a gyógyszert, és most várom, hogy mi lesz! Most kb egy órát nyugalomban netezek, és majd ha minden rendben akkor nyolc óra után megreggelizek.

10.18 van és nem volt hányingerem, nem szédülök, a vérnyomásom és puzusom is jó.

Remélem, hogy ez gyógyi jó lesz.

Próbáltam bejelentkezni pajzsmirigy vizsgálatra, de megint nem sikerült. Kész röhej! Mire vizsgálathoz jut az ember akár fel is dobja a talpát!:-(

Reménysugár.

Ma kétszer voltam orvosnál.

Először reggel a háziorvoshoz vittem vizsgálati anyagot. Vért is vettek és mindkettőt elküldték a laborba. Eredmény két nap múlva.
Másodszor a tüdőgondozóba mentem, mert szerettem volna megtudni, hogy igazam van-e. hogy az egyik gyógyszeremnek alapvető szerepe van a rosszullétemben.
A tüdőkapacitás ellenőrzésnél meglepően jő eredményt kaptunk.
Majd következett a személyes találkozás az új doktornővel. Egy kellemes nagyon kedves, kellemes 50-55 körüli doktornő volt. Elmondtam neki, hogy mi történt, megnézte a már meglevő leleteket, és szinte teljes mértékben igazat adott, jelesül, hogy az egyik gyógyszerem okozta a nagyon ijesztő tüneteket. Ajánlotta ugyanazt a gyógyszert amit korábban használtam, de időközben felemelték az árát mert eltörölték az árából a biztosítási támogatást és így nagyon drága lett volna, ezért a korábbi doki ezt javasolta. Négy hónapig nem is volt vele bajom, de most közbe jött a súlyos lelki problémám, /amiről még ma sem tudok írni/ és a kettő együtt okozta a  súlyos tüneteket.
Javasolta a doktornő, hogy azt a pajzsmirigy vizsgálatot amit a háziorvos előírt csináljuk végig és ha az kész akkor újra beszéljük meg az akkora kialakuló helyzetet.
Végezetül megkérdeztem, hogy azzal az originált, még ki sem bontott két adag gyógyszerrel ami még itthon van,  mit csináljak. A válasz az volt, hogy vigyem be hozzájuk, mert van olyan beteg akinek nincs pénze, hogy kiváltsa a gyógyszert, és ők majd neki odaadják. Őszintén szólva nagyon megörültem a lehetőségnek, mert én magam is ezt gondoltam. Ugyanakkor felháborít, hogy ma nálunk olyan állapotok vannak, hogy beteg embereknek nincs pénzük a gyógyszer kiváltásra, és még csak segítséget sem kapnak hogy megvehessék a gyógyszert! Felháborító!

Az élet megy tovább.........

Igen! Az élet megy tovább, és a döntés az enyém, hogy én is megyek-e vele  együtt tovább, vagy feladom. 
 A már korábban leírt veszteségekkel nem ért véget a bajok áradata. Valamikor régen macskát tenyésztettem, de egyszer eljött a pillanat amikor abbahagytam ezt tevékenységet. A akkor meglevő állományt megtartottam és azóta szép csendesen éldegéltünk mint egy olyan család ahol a fenn tartó egy ember, ez én voltam, és a család meg a macskák. Ennek ma 11 éve. Szépen telt az idő. Volt sok napi rutin feladat, amit az ő és a saját érdekemben csinálni kellet, és volt sok nagyon kedves élmény amit tőlük kaptam. Soha nem tudtam úgy elmenni, hogy ne kísérjen ki valamelyik, és ne várt volna szintén egyik másik az ajtóban  amikor hazaértem. Mindig azt mondtam, hogy úgy néznek utánam, mintha kérdeznék, hogy ugye visszajössz?
Nagyon sok jóérzést és kedvességet, szeretetet kaptam tőlük. Igaz, hogy fájdalmas szomorúságot is amikor egy egy beteg lett, majd eljött az idő, hogy dönteni kellett a hogyan továbról. Sajnos sok fájdalmas kellett meghozni, de mindig az érdeküket igyekeztem az érzéseim elé helyezni.
A létszámot semmiképp nem akartam bővíteni, ezért ivartalaníttattam mindet. De egy alkalommal bringázás közben a sors elém hozott egy kis kb. hat hetes kölyköt. Persze, hogy nem tudtam ott hagyni az úton, mert biztos, hogy az lett a vége, mert előbb vagy utóbb egy bringa elgázolta volna.
Akkor vele együtt hatan voltak Nagyon szépen beleilleszkedett a csapatba. 
Ennek már három éve. Nem volt semmi baj, jól megvoltunk. mint egy sokak által furcsának nevezett család. Volt nyugalmas meleg otthon, ahol volt mit enni, volt kit szeretni, a gazdit meg mindig várta otthon valaki.
Az idei év ennek a szinte paradicsomi állapotnak vetett véget azzal, hogy a hat fős csapatból négynek elvágta az élete fonalát. Kezdődött januárban egy súlyos cukorbetegséggel, majd szeptemberben egy bénulást okozó gerinckopással, ezt követően egy súlyos tüneteket okozó agydaganattal, és ezt követte egy öregkori végelgyengüléssel.
Ezt a sorozatot már nem volt képes tolerálni a szervezetem, és pajzsmirigy túlműködéssel válaszolt.
Olyan állapotba kerültem, hogy azt hittem megyek a macskáim után. De inkább az orvoshoz mentem amíg tudtam, és az ő segítségével eljutottam idáig, hogy most már képes vagyok arra, hogy leírjam az eseményeket ami padlóra vittek. Ahogy visszagondolok az utóbbi hónapokra, ez a pajzsmirigy dolog régebben kezdődhetett, mert a legutóbbi tüdőgondozói ellenőrzéskor szóltak, hogy nagyon magas a pulzusom. Akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. Azt hittem, hogy talán izgatott vagyok a vizsgálat miatt. Hát ez a lappangó állapot aktivizálódott a veszteségek hatására. Mindenesetre, nagyon rossz volt az az állapot amikor azt hittem, hogy vége, és még itt van két öreg macskám akiket nem hagyhatok magára. De most talán már   bízhatok abban, hogy még egy kicsit rendeződik a szervezetem. Igaz, hogy vissza van néhány vizsgálat, mert egy eredmény nem eredmény de azt gondolom, hogy már remélhetem, hogy nem most írogatok utoljára.

Veszteségek és következmények.

Egészen elképesztő, hogy mostanában szinte csak veszteségek érnek.

Ilyen pl. a bringás barátnőm, aki egy alkalommal arra a kérdésemre, hogy megyünk-e arra, azt válaszolta, hogy én, már mint,hogy ő nem, de te, már mint hogy én menjek arra, aztán majd onnan 10 km.-re találkozunk. Mondtam, hogy jó, de valamiért már akkor elég nem jól érintett a kijelentése. Azért mert én, miután neki elég gyakran voltak szívproblémái, próbáltam valamennyire hozzá és az egészségi állapotához valamelyest alkalmazkodni. Aztán én mentem arra, ő meg az ellenkező irányba, és amikor odaértem arra a pontra amit megjelölt nem találtam ott. Elmentem arra a szokásos helyre ahová minden útnál szoktunk menni, majd visszajöttem oda ahol találkozni kellet volna, de nem találtam.  Hát akkor fogtam magam és elindultam haza felé. Majd már fél úton voltam amikor rám telefonált, hogy merre vagyok és mikor mondtam neki, alaposan meglepődött, de én már akkor mentem haza és nem fordultam vissza.
Ez után még egyszer találkoztunk, de csak véletlenül. Egyszer meg láttam egy olyan szituban amikor éppen ráfordultam a bringával egy közútra ahol nem állhatok meg akárhogy, de figyelni kell mert ott autók is járnak. Majd amikor odaértem ahol pihenni szoktunk, vártam egy ideig hátha jön de nem jött.
Ez után már nem láttam, sőt megváltoztattam az utamat, és más felé jöttem hazafelé.
Tudom hogy én is hibás vagyok, hogy ezután már elvesztettük egymást, de sajnos ez egy rossz tulajdonságom, hogy egy ideig alkalmazkodom, de ha sokáig nem kapom vissza ugyanazt akkor valahogyan bezáródik a lelkem és egyszerűen továbbállok.
Ez egyikünk sem gondolta, hogy keresni kéne a másikat, és nem is tudok róla semmit, mint ahogy ő sem tud én rólam semmit. Állandóan az agyamban dobol  egy mondása, hogy egy alkalommal látta egy már korábban tőlünk elmaradt bringás társunkat a szupermarketben, aki őt nem vette észre, de nem szólt neki, hanem elment másfelé. Ettől elég rossz érzéseim keletkeztek a kapcsolat fontosságát illetően.
Hát így vesztettem el a bringás barátnőm.

Születésnap!

Igen! Édesanyám ma lenne 100 éves. Nem érhette meg, mert már egy korábbi bejegyzésben írtam 89 évesen átköltözött egy másik világba.
Drága Mama! Remélem ott boldogabb vagy mint itt, ebben a világban lehetnél.