Házi kedvencek.

Zebra pinty: kedvenc kalitka madár, élőheje Ausztrália

Káka pinty, élőhelye: Ázsia vizes területei

Törpe nyúl, egyike az új divatoknak

Degu, a másik divatos kisemlős

A Fehér patkány, aki lassan kikerűl a kísérlati laborokból.

Mostanában a Benji fogproblémái miatt, megint sokszor látogatom az állatorvost. Általában időpontot ad, de mint az emberek kezelésénél, úgy az állatok gyógyításánál sem lehet mindig előre, pontosan tudni, hogy az éppen aktuális kezelés mennyi időt vesz igénybe. Ezért aztán majdnem mindig várni kell. Várakozás közben a gazdik általában megkérdezik egymást, hogy milyen állatot, milyen bajjal hoztak az ott várakozók. Ezek a beszélgetések, nagyon sokat elárúlnak arról, hogy ki, miért tart állatot, és ha már tart hogy viszonylik hózzá. Érdekes megfigyelni, hogy ki milyen kapcsolatot alkított ki az állatával, és azt mennyire titkolja, vagy tarja természetesnek, és vállalja is.
Több kategória létezik. Van aki csak a gyerek kedvéért, van aki a maga kedvéért, vagy mert a szomszédnak, vagy a barátnőnek is van. Olyan is van, aki véletlenül került kapcsolatba egy macskával, vagy kutyával, valahol kidobva, kiszolgáltatott helyzetben találta és nem vitte rá a lélek, hogy veszni hagyja. Van aki csak kötelességből gondozza, de van, nem is kevés meber aki megszereti. Ha már szereti, akkor gondot fordít arra is, hogy megismerja a fajta természetét, életszűkségleteit, és igyekszik olyan körűlményeket biztosítani neki, hogy jól érezze magát, a rákényszerített helyzetben. Mert azt azért nem árt tudni, hogy szinte minden esetben az ember határozza meg a befogadott élőlény körülményeit. Éppen ebből fakad a felelősség amit az ember akkor vállal, sajnos a legtöbbször tudatlanúl, amikor magához vesz egy kis állatot. Ez nem fajta függő. Bármilyen kicsi, vagy nagy, bármilyen fajta is legyen az az állat.
Sajnos, vagy talán nem is sajnos, de nagyon sok féle ember létezik. Sokan közülük nem tudják, vagy nem is akarják belátni, nem való nekik állat. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha messzire elkerűlnék őket, de nem ezt teszik. Örömüket lelik abban, ha fájdalmat akozhatnak, és így érvényesítik a vélt erejüket, felsőbbségüket. A nálunk, régen szokásos porosz tipusú nevelésnek köszönhetően elég sokszor lehet tapasztalni kegyetlenkedést valamilyen állattal, rendszerint kutyával vagy macsakával kapcsolatban. Vagy egyszerűen nem értik meg a mezőgazdasági termelők, hogy a rágcsálók méreggel való írtása, sokkal több kárt okoz mint amannyi látszat haszon van a pillanatnyi kiírtásukból. Ugyanis az általuk figyelmen kívűl hagyott, de nem véletlenűl létező táplálékláncot is kiírtják, aminek következtében sokkal több rágcsáló lesz mint az írtás elején volt.

Az emberek egy része elfelejti, hogy ő maga is előbb volt a természet része, természeti lény, mint az általa létre hozott társadalom részeként, társadalmi lény. Ennek megfelelően kellene gondolkodni, és belátni, hogy minden élőlénynek joga van a saját ígényei szerinti élethez.

Az nem baj, ha megfelelő körűlmények között, teremt maga köré egy mini természeti környezetet, ha azt kellőképpen tiszteli és magbecsüli. Igazán erős akkor lesz az ember, ha elfogadja, hogy rajta kívűl másnak és másoknak is helye van a világban. Sőt, attól lesz igazán gazdag, és erős, ha amit kapott az elődeitől, azt hiánytalanúl át adja az utódainak. Ezt már nagyon sok okos ember elmondta, de sajnos nagyon kevesen hallják meg, és még kevesebben teszik magukévá, és élnek eszerint. Pedig, jómagam is állattartó lévén bizton állíthatom, hogy nem feleges foglalatosság. A gondoskodásra fordított idő, energia sokszorosan megtérül, mert ettöl lesz igazán szép és gazdag az ember élete. A más élőlényeket elfogadni tudó ember a saját fajtájával szemben is sokkal belátóbb, elfogadóbb emberré válik. Azt hiszem az egész dolog lényege valahol itt rejtőzik!