Régen jártam erre.

Így igaz! Pedig mostanság is lenne mit leírni. Na majd összeszedem a gondoltaimat és megpróbálom leírni őket!

Édesanyám, és minden eltávozott rokonom és barátom emlékére.

Ez is a magyar egészségügy.

Mint már korábban említettem pajzsmirigy gondjaim keletkeztek. Ezért meghatározott időnként folyamatos ellenőrzésre kell járnom, Minden ilyen  alkalommal megkérdezi az éppen ott található orvos, hogy hogy vagyok, és ha időközben beszereztem az éppen beszerzendő leleteket, azokat megnézi a doki, jó esetben értékeli és felírja a gyógyszert.
 
A legutóbbi ellenőrzés alkalmával kértem a dokit, hogy adjon valami más gyógyszert, mert attól amit kaptam torok és nyálkahártya gyulladásom lett. Kaptam is egy receptet amiről a patikában kiderült, hogy rosszul állította ki a doki, mert kétféle jogosultságot jelölt rajta, és így nem tudták kiadni a gyógyszert. Ezt sikerült megbeszélni, majd kezdtem előszedni a leleteket, és közben megszólalt a mobiltelefonja. Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mert minden gond nélkül felvette és a következő válaszokat voltam kénytelen meghallani: most nem, mert éppen a járóbeteg rendelésen vagyok, és még egyébként sem kész a zárójelentése. Majd letette és próbált velem foglalkozni, amikor megszólalt az asztali telefon. Azt is felvette, és az előbbihez hasonló beszélgetés zajlott. Közben a mellette levő nálánál valószínű sokkal fiatalabb doktornő szólt neki, hogy menj nyugodtan majd én ellátom a beteget. Persze az ugyan csak nagyon fiatal doki tiltakozott, hogy á dehogy nem nem, majd én elrendezem.
Két szempontból is rosszul érintett a dolog, egyszer mert ha akarom ha nem végig hallgattam olyan telefont amihez semmi közöm nem volt, és tanúja lettem az orvosok belső nagyon is feszítő gondjaiknak, másrészt mint beteg nem kaptam meg a megfelelő ellátást, mert nem velem és az én bajommal foglalkozott az orvos, hanem egy egészen más problémával.
Persze, hogy nem tudtam szó nélkül hagyni a dolgot, mert őszintén szólva még csak nem is az bosszantott igazán, hogy nem foglalkozik velem rendesen, hanem attól akadtam ki, hogy miféle kórházi rendszer az ahol csak úgy rátelefonálnak a járóbeteg ellátást végző orvosra, és egy egészen már probléma azonnali megoldását várják tőle! Erre azt válaszolta szegény, hogy ó ez még nem is probléma, tetszene látni, hogy mik szoktak előfordulni! Erre nem tudtam csak azt mondani, hogy talán nem kellene hagyni!
Ezen felül a magam részéről kikérem magamnak, hogy az én bajommal foglalkozó orvos ne velem foglalkozzon, hanem egy minden egyéb tőlem teljesen független dologgal traktálják, és számomra idegen probléma megoldását várják el tőle!

Ezek után nem csodálkozom, hogy aki teheti és szeretne meggyógyulni  bizony a magán egészségügyet részesíti előnybe!
A dolog szépséghibája csak annyi, hogy aki negyvenvalahány évet ledolgozott és fizette az összes járulékot, és nem csak ő de a munkaadója is, az joggal vár legalább alapszintű emberséges egészségügyi ellátást!

Folytatás..........

Tegnap délelőtt megkaptam a vérleletet, és egész vidám lettem. Már megint végig jó, egy kivétel van ami egy hangyányival magasabb mint a lehetséges felső határ. De a gyógyszer hatására rendeződni fog. Ezen felbuzdulva azonnal elmentem bringázni meg vásásrolni. Majd ebéd után újra és így két részletben ugyan de megcsináltam a 20 km-t.
A mai napom már úgy indítottam, hogy ha az idő engedi, megcsinálom a 20km-t. Engedte és délelőtt megcsináltam 13-t majd ebéd után még rátettem 11-t és így összesen 24km lett. Olyant láttam amit eddig még a Dunaparton nem, két lovasrendőr járőrözött. Rám köszöntek, és szép napot kívánta. Majd amikor visszafelé jöttem még mindig kint voltak és megkérdeztem őket, hogy csinálhato-e róluk néhány fotót. Megengedték

:

Terhelés növelés.

Már két napja újra bringázom. Nem csak itthon a szobabringán, hanem kint a Dunaparton. Tegnap letekertem 17km-t, ma csak 13-t. De ez is remek. jól érzem magam tőle.
Tegnap voltam vérvételen, holnap megyek a dokihoz és megtudom, az eredményt. Remélem az is jó lesz, és akkor bizakodhatom, hogy rendbe jövök!
Azért van ami nem teljesen jó. Vasárnap nem tudtam felmenni a netre. Azt hittem, hogy vagy a géppel vagy valamelyik szerkentyűvel van baj és felhívtam az unokaöcsémet aki eddig mindig segített ha valami gondom volt, és most még csak fel sem vette a telefont, sőt ennek már három napja és még nem hívott vissza.Azt hiszem, hogy lemondhatok ezután a segítségéről. Igaz, hogy ezek után nem kérem, ennek viszont az az eredménye, hogy valami módon gondoskodni kell magamról, hogy ha valami bajom adódik akkor legyen akinek szólhatok, kérhetek segítséget. Valami lehetőségről a doki beszélt, holnap ezt is megkérdezem, hogy mi ez, és szeretném látni a feltételeket, és az általuk adott szolgáltatást.

Segíts magadon................

Miután ledöntött a pajzsmirigyem abbahagytam a napi rendszeres sportot, ami abból állt, hogy ha jó idő volt akkor napi 20km-t bringáztam, és itthon rendszeresen kb fél órát tornáztam. Ha rossz idő volt, esett vagy nagyon nagy szél volt akkor itthon a szobabringát hajtottam meg.
Néhány napja megint elkezdtem, mert már a levegő is hiányzott, a mozgás is hiányzott, ráadásul nem tudtam rendesen aludni. Volt olyan éjszaka amikor csak egy két órát aludtam.  Altatóra nem akarok rászokni, de rendesen lemerítem magam akkor a szervezetem pihenni akar és tudok aludni.
Nahát a fenti okok miatt megint elkezdtem a sportot. Igaz, hogy csak sétálok, de nem a házak között  hanem kimegyek a Duna partra, és a bringázásból tudom, hogy melyik út hány km. és a szerint megyek. Így napi négy hat km-t legyalogolok. Hasznos mert már napok óta mondhatom, hogy rendesen tudok aludni.
A következő az lesz, hogy megpróbálom a COPD gyógyszereket szedni, mert már egyre jobban érzem a hiányát!

Újabb adalék a magyar egészségügyről.

Az endokrinológus orvos kéthetenkénti vérvizsgálatot írt  a kezelőlapra. Ezért kedden 01.06.-án elmentem vérvételre, és a háziorvosi rendelő beküldte a mintát a laborba. Mára kellett volna megjönnie az eredménynek. Kellett volna, mert helyette jött egy rövid rendre utasításnak is nevezhető üzenet miszerint járó betegnél csak havonta lehetséges vérből a pajzsmirigy hormonszint mérés. Persze ezt én a következőképpen értelmeztem: addig amíg járóképes vagy nem vizsgálnak, de ha már járni sem tudsz akkor meg kár a rád fordított vizsgálati anyagért, meg különben is akkor már nem érdemes vizsgálni.
A háziorvosom persze igyekezett tompítani a dolgot, és azt javasolta, hogy akkor kérjünk fehérvérsejt vizsgálatot, mert az meg azt mutatja meg, hogy a gyógyszer amit a pajzsmirigy hormon csökkentésére szedek nem csökkenti-e a fehérvérsejtszámot. Ez utal arra, hogy használ-e a gyógyszer, és nem károsítja-e a vérképző rendszert.
És közben még mindig nem merem szedni a COPD gyógyszereket. Erre a háziorvos azt mondta, hogy szedjem, nem fog gondot okozni.Nagyon kellene mert terhelésnél már jelentkezik a fulladás.
Terhelni viszont kell magam, mert nem szeretnék nagyon legyengülni, mert nem akarok kiszolgáltatottá válni.
Azért történt jó dolog is, mert a rendelőben találkoztam egy régi ismerősömmel meg a lányával. Ők itt laktak a házban,és nagyon jó baráti viszonyban voltunk. Pár éve vidékre, ide Pest mellé költöztek, de naponta bejár a városba, mert a munkája ide köti. Már korábban is mondta, de ma is, hogy szóljak ha bármi segítségre van szükségem. Ez nagyon jól esett, mert tényleg nem tudhatom, hogy mikor kell valami külső segítség. Mostanában úgyis sok veszteség ért aminek a következménye ez a pajzsmirigy probléma.
Azért nagyon remélem, hogy lassan kilábalok ebből a bajból!

Ne csak gondolj rá, tedd is meg!

Mostanában sokszor jutott eszembe, hogy végre le kellene írni hogy mostanában mi történik velem.
Ez csak azért érdekes, mert olyan dolgok történnek amik eddigi életemben nem túl gyakran fordultak elő. Konkréten az, hogy beteg vagyok. Ez a betegség már régen kezdődött de nem tudtam róla mert nem okozott feltűnő tüneteket. Pontosabban már gyermekkoromban is jelentkezett, de akkor az volt gyógymód, hogy csak jódozott sót szabad használni, és majd kinövi a gyerek. Azt hiszem ez is történt, vagy legalább is visszahúzódott, megnyugodott a pajzsmirigyem mert nem okozott semmi bajt az az óta eltelt hetven évben.
Az történt, hogy nyár végén az egyik tüdőgondozói ellenőrzésen szólt az aszisztensnő, hogy túl magas a szívritmusom. Nem tulajdonítottam neki nagyobb jelentőséget. Ráfogtam arra, hogy biztos a vizsgálat miatti izgatottságtól van.
Aztán november végén elvesztettem az egyik macskám, és láttam, hogy nem sokára követni egy másik. Ez már magában is eléggé megviselt, de december elején a kis örökbefogadott mentett macskám kezdett furcsán viselkedni. Minden látható ok nélkül menekülni kezdett valami támadó elől. Gyanús lett a dolog, mert valamikor régen volt egy macskám aki agyvérzést kapott és ő viselkedett ugyan így. Felhívtam a dokit, hogy megyünk, mert azt hiszem, hogy nagyon nagy baj van!
Amikor elmondtam neki, hogy hogyan is zajlott a dolog akkor rögtön azt mondta, hogy szerinte ez agydaganat. Én meg azonnal tudtam, hogy nincs tovább, és megint nekem kell kimondani azt amit ember nyugodt lelkiismerettel nem tehet, e most megint meg kell tennem. Megtettem, és megtörtént!
Másnap reggelre totálisan kikészültem. Valóságban a padlóra kerültem. Remegtem, hányingerem volt, és valami felfokozott élénkség de mégis egyfajta tompultság fogott el. Voltak pillanatok amikor azt sem tudtam, hogy hol vagyok. Szörnyű volt. Azt hiszem ilyen lehet az amikor valaki túl adagolja a kábítószert.
Megint odajutottam, hogy két esélyem van, vagy a Dunának megyek, vagy adok egy esélyt a dokinak. Persze, hogy a másodikat választottam.
Kezdtük egy teljes laborral. Minden eredmény nagyon jó volt egyet kivéve: túl sok a pajzsmirigy hormon. Ez mindent megmagyaráz. A túl sok adrenalin felborít mindent.
Következett a szakorvosi vizsgálat, amire a háziorvostól kaptam beutalót. A bejelentkezés szabályos mutatvány volt, mert a megkapott telefonszámon soha senki nem vette fel a telefont. Végül s a netről szedtem ki egy telefonszámot amin sikerült. Nem túl sokára kaptam időpontot. Na a vizsgálat külön egy röhej volt, mert a fiatal doki kérdezgetett mindenfélét de nem engem nézett hanem a számítógépét ahová írta be a válaszaimat. Így történt, hogy endokrinológus lévén nem vette észre, hogy már valamiféle allergia is kialakult, mert csupa fekély volt a szám. Azt sem mondta, hogy mit ehetek, vagy mit nem, milyen gyógyszert szedhetek be és mit nem. Nekem kellett kitapasztalni, hogy a COPD miatt szedett szokásos gyógyszereim is, meg a szokásos kávém is összeveszik a pajzsmirigy által termelt túl sok hormonnal, és olyan tüneteket okoz hogy talán még a világvége is jobb lenne náluk!
Annyit azért megtett ez a doki, hogy felírt valami hormon szintet csökkentő bogyót, napi egy szem adagolásban., és adott egy UHbeutalót, és két hét múlva újabb vérvételt írt elő. Igaz, hogy erre, az egy szem bogyóra a háziorvos rögvest azt mondta, hogy túl kevés az adag.
Most itt tartunk, és holnap reggel megyek vérvételre.

Sírjak vagy nevessek? Avagy Magyar egészségügy.

Mint már a korábbi bejegyzéseimben írtam, mostanában gyakran kell orvoshoz mennem, mert több ok együttes hatása miatt megváltozott valami a szervezetemben, és időnként elég kellemetlen tüneteket produkálok. Már túl vagyok, EKG-n. tüdő ellenőrzésen, ismételt laborvizsgálatokon.
Eddig minden negatív, egy kétes dolog van még a pajzsmirigy működése, és ehhez pedig endokrinológiai vizsgálat szükségeltetik.
Egy hete kaptam a háziorvostól egy beutalót erre is. Azóta többször próbáltam telefonon időpontot kérni, de nem sikerült. Egyszerűen nem vette fel senki a telefont.
Ma már azt mondta a háziorvosom, hogy menjek oda és kérjek ott személyesen időpontot. Mondanom sem kell, hogy ettől egy kicsit elszállt az agyam, mert van telefon, van internet és mégis személyesen kell elintézni egy bejelentkezést, azért, hogy majd ki tudja hány hét múlvara adjanak időpontot.
Hazajöttem és elkezdtem kotorni a neten. Találtam egy számomra eddig ismeretlen telefonszámot ahhoz a rendelőhöz ahová szól a beutalóm. Tekerem, cseng, és felvették. Egy kedves női hang bemutatkozás után kéri az ilyenkor szokásos adatokat. A tajszám után mondja a nevem, és kérdezi, hogy miért is akarok odamenni vizsgálatra. Sorolom, és újra kérdez adatokat a labor leletről. Kis segítséggel, és szerencsével meg is találtam, de jön a következő kérdés, de a válaszra jó adat helyén "eredmény később" megjegyzés áll. És neki, a kérdezőnek pont erre van szüksége, enélkük nem tud semmit csinálni!
Kérdezem megszeppenve, hogy akkor most mi lesz? Gyorsan jött a válasz amitől majdnem leestem a székről: tessék még ma megszerezni az adatot, és holnap délelőtt tíz órára tessék jönni vizsgálatra.

Ezt így ma amikor az interneten minden adat kérhető átküldhető egyik terminálról a másikra. Ezek kódolt adatok, a kódokat csak az illetékesek ismerik, csak fedetten lehet forgalmazni.
Nem volt mit tenni kaptam magam, kb félórai út, villamos, és már ott is vagyok.
Hölgyek az ügyfél ablaknál, kedvesek, kedves mosoly, tajszám a gépbe, és láss csodát A/4 lap és rajta a kívánt adat. Hurrá mehetek holnap a vizsgálatra!
És még mindig nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek!

Új nap, új gyógyszer!

Ma reggel is mint szinte mindig, már négy órakor felébredtem. Még egy kicsit melegítettem az ágyam, majd  ötkor felkeltem és elkezdtem a szokásos tornám. Fél óra szobabringa, majd a felső test mozgatása. Karok erősítése női súlyzókkal. Ezt már évek óta csinálom, többnyire az esti órákban, reggel csak akkor ha az idő miatt nem lehet bringázni. Ha igen, akkor felkelés után egy kávé, és indulás bringázni. Ez egy 20 kms kör amit mindennap megteszek. Hazafelé jövet elintézem az éppen vásárlást is. Ma reggel esik is az eső, meg azért csak december van és ilyenkor már előfordulhat némi lefagyás ami nem nagyon kedvez a bringásnak.

Befújtam a gyógyszert, és most várom, hogy mi lesz! Most kb egy órát nyugalomban netezek, és majd ha minden rendben akkor nyolc óra után megreggelizek.

10.18 van és nem volt hányingerem, nem szédülök, a vérnyomásom és puzusom is jó.

Remélem, hogy ez gyógyi jó lesz.

Próbáltam bejelentkezni pajzsmirigy vizsgálatra, de megint nem sikerült. Kész röhej! Mire vizsgálathoz jut az ember akár fel is dobja a talpát!:-(

Reménysugár.

Ma kétszer voltam orvosnál.

Először reggel a háziorvoshoz vittem vizsgálati anyagot. Vért is vettek és mindkettőt elküldték a laborba. Eredmény két nap múlva.
Másodszor a tüdőgondozóba mentem, mert szerettem volna megtudni, hogy igazam van-e. hogy az egyik gyógyszeremnek alapvető szerepe van a rosszullétemben.
A tüdőkapacitás ellenőrzésnél meglepően jő eredményt kaptunk.
Majd következett a személyes találkozás az új doktornővel. Egy kellemes nagyon kedves, kellemes 50-55 körüli doktornő volt. Elmondtam neki, hogy mi történt, megnézte a már meglevő leleteket, és szinte teljes mértékben igazat adott, jelesül, hogy az egyik gyógyszerem okozta a nagyon ijesztő tüneteket. Ajánlotta ugyanazt a gyógyszert amit korábban használtam, de időközben felemelték az árát mert eltörölték az árából a biztosítási támogatást és így nagyon drága lett volna, ezért a korábbi doki ezt javasolta. Négy hónapig nem is volt vele bajom, de most közbe jött a súlyos lelki problémám, /amiről még ma sem tudok írni/ és a kettő együtt okozta a  súlyos tüneteket.
Javasolta a doktornő, hogy azt a pajzsmirigy vizsgálatot amit a háziorvos előírt csináljuk végig és ha az kész akkor újra beszéljük meg az akkora kialakuló helyzetet.
Végezetül megkérdeztem, hogy azzal az originált, még ki sem bontott két adag gyógyszerrel ami még itthon van,  mit csináljak. A válasz az volt, hogy vigyem be hozzájuk, mert van olyan beteg akinek nincs pénze, hogy kiváltsa a gyógyszert, és ők majd neki odaadják. Őszintén szólva nagyon megörültem a lehetőségnek, mert én magam is ezt gondoltam. Ugyanakkor felháborít, hogy ma nálunk olyan állapotok vannak, hogy beteg embereknek nincs pénzük a gyógyszer kiváltásra, és még csak segítséget sem kapnak hogy megvehessék a gyógyszert! Felháborító!

Az élet megy tovább.........

Igen! Az élet megy tovább, és a döntés az enyém, hogy én is megyek-e vele  együtt tovább, vagy feladom. 
 A már korábban leírt veszteségekkel nem ért véget a bajok áradata. Valamikor régen macskát tenyésztettem, de egyszer eljött a pillanat amikor abbahagytam ezt tevékenységet. A akkor meglevő állományt megtartottam és azóta szép csendesen éldegéltünk mint egy olyan család ahol a fenn tartó egy ember, ez én voltam, és a család meg a macskák. Ennek ma 11 éve. Szépen telt az idő. Volt sok napi rutin feladat, amit az ő és a saját érdekemben csinálni kellet, és volt sok nagyon kedves élmény amit tőlük kaptam. Soha nem tudtam úgy elmenni, hogy ne kísérjen ki valamelyik, és ne várt volna szintén egyik másik az ajtóban  amikor hazaértem. Mindig azt mondtam, hogy úgy néznek utánam, mintha kérdeznék, hogy ugye visszajössz?
Nagyon sok jóérzést és kedvességet, szeretetet kaptam tőlük. Igaz, hogy fájdalmas szomorúságot is amikor egy egy beteg lett, majd eljött az idő, hogy dönteni kellett a hogyan továbról. Sajnos sok fájdalmas kellett meghozni, de mindig az érdeküket igyekeztem az érzéseim elé helyezni.
A létszámot semmiképp nem akartam bővíteni, ezért ivartalaníttattam mindet. De egy alkalommal bringázás közben a sors elém hozott egy kis kb. hat hetes kölyköt. Persze, hogy nem tudtam ott hagyni az úton, mert biztos, hogy az lett a vége, mert előbb vagy utóbb egy bringa elgázolta volna.
Akkor vele együtt hatan voltak Nagyon szépen beleilleszkedett a csapatba. 
Ennek már három éve. Nem volt semmi baj, jól megvoltunk. mint egy sokak által furcsának nevezett család. Volt nyugalmas meleg otthon, ahol volt mit enni, volt kit szeretni, a gazdit meg mindig várta otthon valaki.
Az idei év ennek a szinte paradicsomi állapotnak vetett véget azzal, hogy a hat fős csapatból négynek elvágta az élete fonalát. Kezdődött januárban egy súlyos cukorbetegséggel, majd szeptemberben egy bénulást okozó gerinckopással, ezt követően egy súlyos tüneteket okozó agydaganattal, és ezt követte egy öregkori végelgyengüléssel.
Ezt a sorozatot már nem volt képes tolerálni a szervezetem, és pajzsmirigy túlműködéssel válaszolt.
Olyan állapotba kerültem, hogy azt hittem megyek a macskáim után. De inkább az orvoshoz mentem amíg tudtam, és az ő segítségével eljutottam idáig, hogy most már képes vagyok arra, hogy leírjam az eseményeket ami padlóra vittek. Ahogy visszagondolok az utóbbi hónapokra, ez a pajzsmirigy dolog régebben kezdődhetett, mert a legutóbbi tüdőgondozói ellenőrzéskor szóltak, hogy nagyon magas a pulzusom. Akkor nem tulajdonítottam különösebb jelentőséget neki. Azt hittem, hogy talán izgatott vagyok a vizsgálat miatt. Hát ez a lappangó állapot aktivizálódott a veszteségek hatására. Mindenesetre, nagyon rossz volt az az állapot amikor azt hittem, hogy vége, és még itt van két öreg macskám akiket nem hagyhatok magára. De most talán már   bízhatok abban, hogy még egy kicsit rendeződik a szervezetem. Igaz, hogy vissza van néhány vizsgálat, mert egy eredmény nem eredmény de azt gondolom, hogy már remélhetem, hogy nem most írogatok utoljára.

Veszteségek és következmények.

Egészen elképesztő, hogy mostanában szinte csak veszteségek érnek.

Ilyen pl. a bringás barátnőm, aki egy alkalommal arra a kérdésemre, hogy megyünk-e arra, azt válaszolta, hogy én, már mint,hogy ő nem, de te, már mint hogy én menjek arra, aztán majd onnan 10 km.-re találkozunk. Mondtam, hogy jó, de valamiért már akkor elég nem jól érintett a kijelentése. Azért mert én, miután neki elég gyakran voltak szívproblémái, próbáltam valamennyire hozzá és az egészségi állapotához valamelyest alkalmazkodni. Aztán én mentem arra, ő meg az ellenkező irányba, és amikor odaértem arra a pontra amit megjelölt nem találtam ott. Elmentem arra a szokásos helyre ahová minden útnál szoktunk menni, majd visszajöttem oda ahol találkozni kellet volna, de nem találtam.  Hát akkor fogtam magam és elindultam haza felé. Majd már fél úton voltam amikor rám telefonált, hogy merre vagyok és mikor mondtam neki, alaposan meglepődött, de én már akkor mentem haza és nem fordultam vissza.
Ez után még egyszer találkoztunk, de csak véletlenül. Egyszer meg láttam egy olyan szituban amikor éppen ráfordultam a bringával egy közútra ahol nem állhatok meg akárhogy, de figyelni kell mert ott autók is járnak. Majd amikor odaértem ahol pihenni szoktunk, vártam egy ideig hátha jön de nem jött.
Ez után már nem láttam, sőt megváltoztattam az utamat, és más felé jöttem hazafelé.
Tudom hogy én is hibás vagyok, hogy ezután már elvesztettük egymást, de sajnos ez egy rossz tulajdonságom, hogy egy ideig alkalmazkodom, de ha sokáig nem kapom vissza ugyanazt akkor valahogyan bezáródik a lelkem és egyszerűen továbbállok.
Ez egyikünk sem gondolta, hogy keresni kéne a másikat, és nem is tudok róla semmit, mint ahogy ő sem tud én rólam semmit. Állandóan az agyamban dobol  egy mondása, hogy egy alkalommal látta egy már korábban tőlünk elmaradt bringás társunkat a szupermarketben, aki őt nem vette észre, de nem szólt neki, hanem elment másfelé. Ettől elég rossz érzéseim keletkeztek a kapcsolat fontosságát illetően.
Hát így vesztettem el a bringás barátnőm.

Születésnap!

Igen! Édesanyám ma lenne 100 éves. Nem érhette meg, mert már egy korábbi bejegyzésben írtam 89 évesen átköltözött egy másik világba.
Drága Mama! Remélem ott boldogabb vagy mint itt, ebben a világban lehetnél.

Változások.

 Azok vannak és nem is mindig jók.
Évek óta állandó gondozott vagyok a tüdőgondozóban mert COPD-s vagyok. Köszönhetem ezt részben az örökölt hajlamnak, de a nagyobbik baj és ezzel az ok is az, hogy negyven évig bagóztam.
Amikor már elviselhetetlen szintre emelkedett a fulladásom, azt mondtam, hogy így nem lehet élni és van két lehetőségem. Vagy a Dunának megyek, vagy adok egy esélyt az orvosoknak.
Hamar rájöttem, hogy az első nem igazán jó megoldás mert tudok úszni, sőt a Dunában tanultam úszni, és ezért nagyon soká tartana a dolog, ha egyáltalán sikerülne. Maradt a második lehetőség, az orvos. Tehát jelentkeztem a háziorvosnál, aki természetesen a tüdőgondozóba irányított. Történt ez 2010 januárban.
Jelentkeztem, és egy nagyon kedves doktornőre találtam, aki szerintem már elérte a nyugdíjkorhatárt, de még igen lelkiismeretesen, nagy hozzáértéssel dolgozott, gondozta a betegeket.
Néhányszor eszembe jutott, hogy vajon meddig fog dolgozni és így engem is, és a többi betegét is meddig fogja ellátni. És a legutóbbi vizitnél bizony elmondta, hogy elfáradt és itt az ideje, hogy intenzívebb pihenésre vonuljon.
Mondanom sem kell, hogy elég nehezen érintett a dolog, majdnem elsírtam magam, mert ki tudja, hogy ezután kihez és milyen orvos kezébe kerül az ember.
Végül ellátott még egyszer minden jó tanáccsal, és mondhatom, hogy nagyon érzékeny búcsút  vettünk egymástól.
Csodálatos ember aki öleléssel búcsúzik a betegétől! Pedig a négy év alatt egyszer sem adtam neki többet mint egy köszönetet! De nem is veselkedett úgy mintha többet várt volna.
Ő egy olyan ember akire mindig hálával fogok gondolni!

A másik változás szintén az egészségügyhöz kapcsolódik.
Nagyon begyulladt a szemem, annyira, hogy szinte nem tudtam nyitva tartani. Nem használt semmi házipraktika, sőt az a műkönny sem amit ilyenkor szoktam használni. Egy éjszak szinte semmit nem aludtam, mert akkor is fájt ha becsuktam, meg akkor is ha nem csuktam. Egy szóval rettenetes volt!
Valahogy reggel lett, és ahogy lehetett mentem a szemészetre. Szerencsém volt, mert fogadtak. Egy középkorú doktornő foglalkozott velem. Nagyon jól, semmi panaszom nem lehet rá. Ellátás után két nap múlvara kontrollt rendelt el, ezt rögzítette a leleten is.
A megjelölt napon jelentkeztem a betegirányítónál, aholis közölték velem, hogy a nevezett doktornő nem rendel, és nem mehetek fel, mert nincs üres időpont a másik orvoshoz. Majdnem csak hülyének néztek, és elég kemény stílusban beszéltek velem.
Feladtam, és kértem, hogy adjanak időpontot akkorra amikor az engem ellátó orvos itt lesz. Megkaptam a következő hétfőre. Megköszöntem, de azt azért nem tudtam kihagyni hogy közöljem, hogy addig elmegyek kiásom a síromat, mert jó lesz felkészülni a jövőt illetően.
Mondanom sem kell, hogy ettől azért elállt a lélegzetük, nekem meg legalább volt egy elégtétel!

Tizenegy éve.............!

Igen pont tizenegy éve, hogy édesanyám elment egy békésebb világba. 89 éves volt, de világosan látta, hogy egy nehéz világ következik. Igaza lett, de azt hiszem, hogy még ő sem gondolta, hogy visszajön az a világ amikor nem az emberség lesz a ő mérce egy ember megítélésében, hanem az, hogy mennyi a vagyona, mennyi a pénze. Ahogy én sem gondoltam, hogy a nehéz gyermekkor után egy hasonlóan nehéz időkorba megyek bele.

 Drága Mama, mint ahogy ígértem sohasem felejtem el amit tőled kaptam, a becsületességet, az erős akaratot, és az önálló életet és gondolkodást. Köszönöm Édesanyám!

Biztos én vagyok a hibás.

Mostanában egyre nehezebb elhinni azt ami címet adtam valamikor ennek a blognak. Annyi minden dolgozik vele szemben, hogy már nincs nagyon erőm, meg akaratom vele szembe hadakozni. Ez a hadakozás természetesen csak érvelés bizonyos más nézeteket valló emberekkel. Elhisznek mindenféle maszlagot még olyanok is akik tudom, hogy végig élték a Rákosi rendszert és már akkor is tapasztalhatták, hogy többnyire nem igaz az amit a hatalmon levő vezető politikusok mondanak. Mit mondanak, az arcunkba hazudnak nap mint nap!  Ez a hatalom már nem a nép érdekeit képviseli, hanem a saját és az ő közvetlen környezetéét. Ebben a környezetbele tartozik a közeli és távoli rokonságuk, a közeli és távoli barátaik, támogatóik, és mindenki aki az ő szekerüket tolja! Ez már régen nem demokrácia, ez már egy valódi diktatúra. Ha valaki nem tetszik, vagy nem akarja az ő parancsaikat követni, az könnyen a nyakába kaphat egy jó kis adóellenőrzést, ami biztos feltár valamit , amit aztán jól feltupírozna a közvélemény elé tárnak, és ezzel jól ellehetetlenítik az illetőt!

Azt mondják, hogy egyre jobban élünk!
Azt mondják, hogy csökken az államadósság!
Ez még csak két dolog  ami szemenszedett hazugság!

Én is kapok?

Már nagyon régen jártam erre, de ma történt valami, ami egész az agyamban dobol. Tudom, hogy sok szegény ember van. Sok ember élete legalább olyan nehéz mint amilyen a gyerekkoromban volt. Igaz, hogy akkor legalább munka volt, és a családok felnőtt tagjai fizetésért dolgoztak. Nem volt túl sok, de az alapvető szükségleteket a szülők, ha spórolósan is de kihozták belőle. Még a gyermeküket egyedül eltartó szülők is valahogy kisakkozták, hogy még a hónap végén is legyen, ha más nem is, legalább zsíros kenyér.
Már egy ideje észrevettem, hogy egy fiatal nő három gyerekkel a kukákban keresgél valami hasznosítható után. Vagy alumínium dobozt, de az is lehet, hogy adott esetben kidobott élelmiszert is. Számomra rettenetes látvány, mert mi sem voltunk gazdagok, meg egy háború utáni lerobbant országban kellett az embereknek valahogy megélni, de ilyen  kegyetlen, elképesztő dologra, hogy kukázás, nem szorultak az emberek. Mindig nagyon nehezen érint amikor látom, hogy emberek mire kényszerülnek, pláne ha gyerekekről van szó. A gyerek semmiről nem tehet, sem a arról, hogy a politikusok elrontják a helyzetet, sem adott esetben a szüleik tehetetlenségéről vagy esetleges vétkeiről. És mégis ők a legkiszolgáltatottabbak, a legsérülékenyebbek.

Ma bringázás után bevásároltam, és éppen akkor értem a kapuhoz amikor ez a család az utca kukáit kutatta. Minden gyerek kezében volt egy szatyor amibe gondolom a gyűjteni érdemes, mások szerint hulladékot tették. Az anya kotorta kukát, és a talált valamiket szortírozta hol egyik gyerek szatyrába, hol a másikéba.
Én elkezdtem kipakolni a szatyraimat a csomagtartóból, és eszembe jutott, hogy két csomag narancsot vettem, és minek nekem két csomag! Elég lenne egy is! Szóltam a hozzám legközelebb levő gyereknek, hogy jöjjön hozzám, és neki adtam az egyik csomag narancsot. Aranyos volt, szépen megköszönte ő is meg az anyjuk is. Én mondtam neki, hogy osszátok el egymás között. Majd elindultak, de a legkisebb vissza fordult.
Hozzám szaladt és azt kérdezte tőlem, hogy " én is kapok?" Anyja szolt neki gyere itt van neked is, de nekem nagyon elszorult a szívem, mert nincs annál szörnyűbb dolog mint a gyerek koldulás!
Nem tudom, hogy meddig lehet még süllyedni, meddig lehet még embereket alázni!?
Mondani sem kell, hogy ez után elég nehéz napom volt!

Szerencse, hogy vége az évnek!

Nem elég, hogy napok óta agyon aggódom magam, mert az egyik macskám, Salamonka nagyon beteg. Egyszer úgy néz ki, hogy talán jobban van, és aztán megint visszaesek és rosszabbul van.
Ma reggel még bojlerem is elromlott. Szerencse, hogy a szerelőm ide tudott jönni, és meg is lehetett csinálni.
Karácsony előtti napon a monitorom ment tönkre, aztán beteg lett a macska, most meg a bojler ment tönkre.
Holnap december 31. remélem már nem jön semmi, mert a három megvolt, és elég is volt!

Hogyan?

Vége van a karácsonynak! Erre azt mondjuk már nagyon régen, hogy a szeretet ünnepe. De ki szeressen kit? Ember az embert! De akkor miért gyűlölködnek az emberek állandóan? Miért nem lehet békében megférni egymás mellett?
A történelem során nagyon ritkán fértek meg békében a különböző nációk. Mindegyik meg van győződve róla, hogy azért mert más van a világon , neki kevesebb hely jut, kisebb élet lehetőség. És legtöbbször egymás öldösésébe torkollik a viszály, a féltékenység. Szinte mindegy, hogy milyen náció. Akár melyik földrészről van szó. Amerika, Európa, Ázsia teljesen mindegy, mindenhol viszálykodnak az emberek! Van ahol  nyomor tizedeli az embereket, de van ahol a faji ellentétek.
Amikor elkezdetem ezt a blogot, akkor azt mondtam, hogy "Az élet szép, tedd még szebbé", ma nem tudom, nem vagyok biztos benne, hogy igazam volt akkor. Akkor szép ha az ember igyekszik elkerülni a bajokat. Az elkerülés nem abból áll, hogy legalább egy közösségnek sikerüljön el kerülni a bajokat, hanem annak örülünk ha egyéni szinten sikerül. Sőt ha valahol valami bajt sejtünk inkább elfordulunk, csak ne kelljen látni, mert segíteni úgy sem tudunk! Baj pedig van éppen elég! Egyéni szinten is de társadalmi szinten is! Egyre több embernek a napi élet megoldása is gond, nagyon soknak lehetetlen. Ők egy tányér meleg levesért állnak sorban, és egyre többen vannak!

Mostanában egyre nehezebben viselem mások baját látni, mert az már túl megy a baj kategóriáján, az már tragédia, szenvedés.

Tudom, hogy segíteni kellene, de nem tudom hogyan!Hogyan tegyük még szebbé azt ami egyre nehezebb, és ezáltal egyre csúnyább, és egyre elviselhetetlenebb! Hogyan???