Akarsz róla beszélni?

A madár gyönyörű dala, a lélek megnyugtató zenéje. Fogadd el, és meglássd segíteni fog.

Tavaszi virágba borúlt fa. Bizonyíték rá, hogy az élet maggyógyítja saját magát!

A barátok ezt a kérdést teszik fel egymásnak, ha úgy látják, közülük valaki nagyon nagy , és fájdalmas terhet cipel a lelkében. Ezzel a kérdéssel jelzi a segíteni kész barát, hogy kérek a terhedből, hogy neked könnyebb legyen. És, ha a túlterhelt barát már eljutott odáig, hogy beszélni tud a bánatáról, akkor a kérdést megköszöni, és azt válaszolja, hogy igen, szeretnék beszélni róla.

Azt hiszem, hogy én most itt tartok a bánatom cipelésében, igen beszélni szeretnék róla.

Tudom, hogy helyesen döntöttem, ott a remdelőben, és mégis nagyon fáj. Igen, még mindig nagyon fáj, és azt hiszem, hogy mindig is fájni fog. Talán a napi feladatok segítenek abban, hogy időnként egy kicsit felszabaduljon az agyam, és ne mindig erre a nagyon nehéz két hónapra gondoljak. Bárhová nézek, vagy megyek a lakásban, mindenhol őt látom. Amikor a csapat körém gyűlik, akkor egy hiányzik, annyira meghatározó volt, hogy néha el sem hiszem, már nincs mellettem. Az életem során már több veszteség ért, és mindegyik nehéz volt, de ilyen erős és nehezen feldolgozható szomorúságot három esetben éreztem. Ebböl a három esetből kettő négylábu barát volt, és egy kétlábú, vagyis két állatka, és egy ember.

Az igaz, hogy az ember barátom elvesztése meghatározta az egész életem alakulását. Ezt a terhet már nagyon régen cipelem, és azt hiszem, hogy máig sem dolgoztam fel teljesen. Elfogadtam a tényt, és mint egy hibás épitőkövet az életem bástyáján igyekszem tehermentesíteni, nehogy a túlterhelése miatt omoljon össze a bástya. Mikor egy egy nagyon kedves barátom távozik mellölem, akkor bizony meginog. Hát most is ez történt.

Ezért aztán igyekszem tudatosan az élet szépségeit keresni, mert hiszem hogy vannak szépségei, és rajtunk múlik, hogy azokat meglássuk, és élni is tudjunk velük. Sokszor nem is hiszi az ember, hogy milyen apróságok képesek arra, hogy az egész napunk hangulatát meghatározzák. Ilyen lehet pl. egy szép virág, vagy fa, vagy csak egyszerűen a felhő az égen, vagy egy madár gyönyörű dala.

Meghoztam a végső dödtést...

Ilyen komoly, méltóságteljes voltál!

Ilyen tiszta voltál!

És, ilyen vidám voltál!

Nagyon nehéz volt, de megtettem.

A vizsgálatok eredménye lesújtó volt. Egy hatalmas daganat a tüdőn, ami a légcsövet is körbafonja. Ettől az egyre arősödő fulladás. A kora miatt a műtétnak nincs esélye, mert a mélyaltatásban töltött kb másfél órát nem bírná ki.

Megint úgy éreztem, hogy rám szakad az egész épület, minden erő kiszállt a lábamból, mert azonnal tudtam, hogy vége! Nem tudom megmenteni, elkell engedjem, mert nem tehetem ki további embertelen szenvedésnek.

Miközben ment az infúzió, észrevette a rendelő Jákópapagáját, és a kis pofijára kiűlt a régi ,érdeklődő Benjamin. Akkor még csak vártunk a röntgen eredményre, még nem tudtuk, hogy ez az utolsó érzelemnyílvánítása.

Borzasztó volt a döntés, de tudom, hogy nem tehettem mást. Ha tényleg szeretem a macskám, a Benjikét, akkor nem gyötörhetem a biztos halál tudatában. Mert ez nem gyógyítható! Ez csak rosszabb lesz! Fulladás a vége! Ezt nem akarhatom!

Végig símogattam, beszéltem hozzá. Az altató beadása után pár pillanat telt el és elment.

Nagyon fáj, de tudom, hogy jól döntöttem.

Hazafelé a villamoson ismerősökkel találkoztam és nem tudtam elmondani, hogy miért sírok. Az üres macskahordó láttán azonnal tudták, hogy mi történt, csak azt nem, hogy most éppen ki hiányzik belöle. Majd egy más alkalommal elmesélem.

Az éjszaka nagyon nehéz volt, mert nem tudtam aludni, mindig azt vártam, hogy mellém jön a helyére az ágyba. De nem jött! És reggel sem volt sehol! Üres a lakás nélküle, pedig még vannak néhányan rajta kívűl is. Éppen az ő érdekükben tovább kell csinálni, akár milyen nehéz is.

Kora reggel elmentem bringázni, és egész úton velem volt. Mindig rá gondoltam, nem tudtam kiverni a fejemből. Azt hiszem ez, ezután már mindig így lesz!

Drága kicsi Benjikém soha nem felejtlek! Nyugodj békében!

Gondolatok, egy négylábú családtag betegsége kapcsán.

Ő Benjamin, egy régi kiállításon.

Már korábban is írtam róla, hogy az egyik kedves, vagy tán a legkedvesebb macskám, aki 16 éves, nagyon beteg. Sajnos még pontosan azt sem lehet tudni, hogy mi a baj. Ő Benjamin, Benji a Bandagazda. Viszanylag hosszas, és állíthatom, hogy gondos orvosi ellátás ellenére egyre rosszabb állapotba kerül. Ma estére labor lelet ami talán támpontot ad arra nézve, hogy hogyan tovább.

Éppen ezzel a "hogyan távább "-al kapcsolatban vannak, sokszor egymásnak teljesen ellentmondó gondolataim.

1.) Meddig tart a szeretet, és mikor válik öncélú önzéssé?

2.)Eldönthetem-e, és ha igen mikor, hogy nincs tovább?

3.)Játszhatom-e a mindent tudú Mindenhatót?

4.)Mik a kritériumai a végzetes döntést meghozatalának?

Ezek a kérdések nagyon nehezen megválaszolható kérdések. Nagyon sokszor az ember a maga megnyugtatására remekül meg magyrázza őket, máskor meg el is hiszi, hogy a neki teljesen kiszolgáltatott állat érdekében cselekedett.

Én sajnos nem tudom, hogy mi a teendő. Attol is szenvedek, hogy betegnek, öregnek látom a nekem annyira kedves állatot, de attól is hogy nem tudok rajta segíteni. Sőt még azt sem tudom, hogy ez szeretet, vagy önzés? Azt tudom csak, hogy a kedves állattal együtt szenvedek, és azt várom ,hogy jobban legyen, vagy kapjak valami jelet, hogy ő már nem akarja tovább csinálni. Akkor amikor valami, a többire is veszélyes vírusfertőzés van, akkor könnyebb a döntés, mert megvan a magyarázat,: a többire is veszélyes, nem gyógyítható, és csak feleslegesen szenvedne, attól pedig meg kell kímélni.

Most nem tudom, hogy mit tegyek! A mai laboreredménytől sok mindent remélek, főleg jót, hogy van még élet ezután is.

Újra a bringaúton.

Az út mentén árválkodó aranyvessző, mellette a közeli szupermarkat nejlon, reklámszatyra.

A fácánkakas csak nagyításban látszik középen a kerítés elött. Az előtérben itt is a szétdobált szemét.

A fácánkakas kiszaladt a képből, de a szép zöldet csúfító szemét itt maradt.

Igaz, hogy kora reggel elég felhős volt az ég, de azért elindultam bringázni. Ezek a napi túrák, ami 15.-km, nagyon kellenek, mert fizikailag is, és lelkileg is rendben tartják az embert. A fizikairól csak annyit, hogy télen, amikor csak néha lehet bringázni, magasabb a vérnyomásom a normálisnál. Amint rendszeresen lehet bringázni azonnal vissza áll a rendes mértékre. Ez nem mindegy, nem akarok nagy mennyiségű gyógyszert szedni, viszont az észrevétlenűl megemelkedő vérnyomás sok bajt tud csinálni az embernek.

A lelki hatásai is nagyon fontosak, mert kiegyensúlyozott érzelmi állapotban minden bajt könnyeb elviselni.

Rengeteg szépséget lehet látni kora reggel. Már ébredezik a természet. Nagyon sok fa és bokor zöldül, elég sok vad virág nyílik, nem beszélve a madarakról. Az énekesek már foglalják a költésre való, jó helyeket, és eközben szépen énekelnek. Ma reggel egy stiglic fészekanyagot vitt a csőrében. A fácánok is előkerűltek, ma reggel is a bringám elött szaladt at egy fácánkakas. Próbáltam fotózni, de elég messzire kerűlt, és nem engedett közelebb megához.

Miközben, őt próbáltam fotózni, a képbe kerűlt a felelőttlen emberek szanaszét szórt szemete is . Nagyon nagy kár, hogy az ember nem tudja, hogy csak vigyáznia kellene ezekre a területekre, és egy kis odafigyeléssel, nagyon kellemes séta helyek lehetnének. Sajnos e helyett koszt, mocskot lehet látni mindenfelé.

Azért ide teszek néhány ma reggel készűlt fotót, hátha lehet látni rajtuk a kora reggeli hangulatot.

Szép idő van!

Virágzó bokrok

Ilyen szép zöld a táj.

A budafoki lakótelep

Ma reggelre végre gyönyörű idő lett. Hét ágra süt a nap, és nem fúj a szél. Végre mehetek bringázni, a szokásos kora reggeli körútamra, 15,-km, a délbudai bringaúton.

Menet közben jól lehet gondolkodni, a napi eseményekről, meg a világ folyásáról. Ma van is mit, hiszen március 15-e van, nagy nemzeti ünnep. Nem vélettlen, hogy csupa kisbetűvel írom, mert szerintem inkább gyásznapnak kellene lennie. Nem igazán tudok lelkesedni egy olyan eseményért, amivel kapcsolatban egy csomo nehezen élő, és ezért könnyen befolyásolható embert kivisznek az utcára, ott tömegbe verődnek, énekelnek, szavalnak és azt mondják ez a forradalom. Ezt a felhevűlt lelkesedést egy álmodozó meglovagolja, hadsereget szervez, sok embert a halálba kerget, és amikor látszik, hogy veszíteni fog akkor elszalad a világ másik végébe. Aki nem ezt akarja, és tesz ez ellen azt kinevezi árulóvá. Ő meg, úgymond emigrál, és élete végéig vigan él, és kűldözgeti lelkesítő üzeneteit. A sok szerencsétlen kiszolgáltatott , mindenétől megfosztott ember, akit az új erőre kapott hatalom életben hagyott, még ekkor is hisz benne, pedig csúful rászedték.

Ez történt 1848-ban. Az óta minden nemzedék fejét a dicsősség fényével tömik, és vakítják, annyira, hogy még vélettlenűl sem találni olyan embert, aki a saját fejével gondolkodna. Még ma is nemzeti hősnek tartják Kossuthot, és árulónak Görgeit. Kossuth, egy álmodozó volt, Görgey meg realista, aki nem volt hajlandó tőbb embert áldozni a semmiért, és letette a fegyvert a túlerő élőtt. Sokkal emberibb volt az ő cselekedete, mint az álmodozó Kossuthé. Ezért nem viseltem soha, és nem is viselek a jövőben sem kokárdát március 15-én. Ráadásúl, ez a kokárda amit nálunk viselnek nem is magyar, hanem olasz, mert fordítva vannak a szinei. A magyar piros-fehér-zöld, amit viselnek az meg zöld- fehér-piros. Ennyire felületesek, hogy ezt sem veszik észre. Akkor nem csaoda, hogy azt sem tudják, hogy Széchenyi, meg Deák sokkal többet tedd a nemzetér, mint a Kossuth. Erről majd egy más alkalommal.

Kora reggel, nagyon jól éreztem magam a délbudai bringaúton. Szépen kezdenek hajtani a fák, meg a bokrok. Sok madár már nagyon szépen énekel, sőt fácánokat is láttam. Ketten voltak, de mire elővettem a fényképezőgépet, elmentek. Talán majd egy más alkalommal sikerűl.

Ma megint, kezelés.

Benjike, a mászóka egyik pihenőpolcán. Valamikor, nagyon szeretett itt pihenni.

Ma már csak segítséggel, és felügyelet mellett tud ide felmenni, és a Bandát szemmel tartani.

Nagyon makacs egy fertőzés ez a Benjinek. Már tegnap délután látszott a szemén, hogy megint ki kell tisztítani a bal szemfoga helyét. Mégint törölgetni kellett az orrát is meg a szemét is , mert mindkettő váladékozott. A harmadik szemhéj megint elöl marad, ami egyértelműen az arcüreg fertőzöttségére utal. Ha vissza gondolok, akkor már látom, hogy ez a baj már nagyon régóta alakul. Többször volt gyulladásos a bal szeme, de minden esetben, néhány nap alatt spontán gyógyúlt. Mindig azt hittem, hogy valamelyik társa kapott bele, csak az nem tünt fel, hogy mindig a bal szeme volt.

Egy ilyen bakteriális góc, ha hosszú ideig fennáll, akkor hatalmas pusztításokat tud végezni a szervezetben. Idegrendszeri, mozgásszervi bajokat egyaránt. Sajnos nála ez történt. Ebből még egy fiatal szervezet is nehezen, és, csak hosszú idő alatt tud kijönni, a Benji viszont nem fiatal. 16 év egy macskánál nem mondható fiatalságnak. Ezért van a vizeletürítési problémája is, mert a fájdalmas csigojái miatt a gerincvelő állandó nyomás alatt van, és így akadályozza az inger továbbítást. Ez egy kezdeti stádiumu harántbénulás. Az is látszik, hogy összefüggés van a bakteriális góc, és gerinc porléma között, mert amikor a szemén látom, hogy nem tisztul az arcüreg, akkor nehezebben tud pisilni is. Ma is még csak egyszer pisilt, azt is hajnalban. Hat órakor beadtam neki a gyógyszert, ami éppen erre való, és azóta sem pisilt.

Most már csak azon gondolkodom, hogy ha én nem vettem észre időben, hogy mi a baj, vagy, hogy egyáltalán valami baj van, akkor aki kevésbé ismeri a macskákat, az hogyan, és mikor veszi észre ha ilyen bajjal kűzködik a macskája? És akkor most érkeztünk ahhoz a felelősséghez amivel az állattartás jár.

Nem csak szeretgetésre, hanem gondoskodásra is szükség van. A gondoskodásba pedig beletartozik az is, hogy ismerni kell az állat rendszeres és szokásos viselkedését. és ha abban bármilyen csekély mértékű változás van, akkor jobban kell rá figyelni, mert minden változásnak oka van. A változásnak nem biztos, hogy csak a kor az oka!

---------------------------------

Későn vettem észre, hogy ezt a bejegyzést nem is ide szántam. De, ha már ide tettem, akkor elmondom, hogy Benjikével már megjöttünk az orvostól. Szépen, kezelték, és magkapta az injekcióját. Azt nem mondom, hogy örült neki, de elviselte, és most már békésen alszik.

Házi kedvencek.

Zebra pinty: kedvenc kalitka madár, élőheje Ausztrália

Káka pinty, élőhelye: Ázsia vizes területei

Törpe nyúl, egyike az új divatoknak

Degu, a másik divatos kisemlős

A Fehér patkány, aki lassan kikerűl a kísérlati laborokból.

Mostanában a Benji fogproblémái miatt, megint sokszor látogatom az állatorvost. Általában időpontot ad, de mint az emberek kezelésénél, úgy az állatok gyógyításánál sem lehet mindig előre, pontosan tudni, hogy az éppen aktuális kezelés mennyi időt vesz igénybe. Ezért aztán majdnem mindig várni kell. Várakozás közben a gazdik általában megkérdezik egymást, hogy milyen állatot, milyen bajjal hoztak az ott várakozók. Ezek a beszélgetések, nagyon sokat elárúlnak arról, hogy ki, miért tart állatot, és ha már tart hogy viszonylik hózzá. Érdekes megfigyelni, hogy ki milyen kapcsolatot alkított ki az állatával, és azt mennyire titkolja, vagy tarja természetesnek, és vállalja is.
Több kategória létezik. Van aki csak a gyerek kedvéért, van aki a maga kedvéért, vagy mert a szomszédnak, vagy a barátnőnek is van. Olyan is van, aki véletlenül került kapcsolatba egy macskával, vagy kutyával, valahol kidobva, kiszolgáltatott helyzetben találta és nem vitte rá a lélek, hogy veszni hagyja. Van aki csak kötelességből gondozza, de van, nem is kevés meber aki megszereti. Ha már szereti, akkor gondot fordít arra is, hogy megismerja a fajta természetét, életszűkségleteit, és igyekszik olyan körűlményeket biztosítani neki, hogy jól érezze magát, a rákényszerített helyzetben. Mert azt azért nem árt tudni, hogy szinte minden esetben az ember határozza meg a befogadott élőlény körülményeit. Éppen ebből fakad a felelősség amit az ember akkor vállal, sajnos a legtöbbször tudatlanúl, amikor magához vesz egy kis állatot. Ez nem fajta függő. Bármilyen kicsi, vagy nagy, bármilyen fajta is legyen az az állat.
Sajnos, vagy talán nem is sajnos, de nagyon sok féle ember létezik. Sokan közülük nem tudják, vagy nem is akarják belátni, nem való nekik állat. Ezzel nem is lenne semmi baj, ha messzire elkerűlnék őket, de nem ezt teszik. Örömüket lelik abban, ha fájdalmat akozhatnak, és így érvényesítik a vélt erejüket, felsőbbségüket. A nálunk, régen szokásos porosz tipusú nevelésnek köszönhetően elég sokszor lehet tapasztalni kegyetlenkedést valamilyen állattal, rendszerint kutyával vagy macsakával kapcsolatban. Vagy egyszerűen nem értik meg a mezőgazdasági termelők, hogy a rágcsálók méreggel való írtása, sokkal több kárt okoz mint amannyi látszat haszon van a pillanatnyi kiírtásukból. Ugyanis az általuk figyelmen kívűl hagyott, de nem véletlenűl létező táplálékláncot is kiírtják, aminek következtében sokkal több rágcsáló lesz mint az írtás elején volt.

Az emberek egy része elfelejti, hogy ő maga is előbb volt a természet része, természeti lény, mint az általa létre hozott társadalom részeként, társadalmi lény. Ennek megfelelően kellene gondolkodni, és belátni, hogy minden élőlénynek joga van a saját ígényei szerinti élethez.

Az nem baj, ha megfelelő körűlmények között, teremt maga köré egy mini természeti környezetet, ha azt kellőképpen tiszteli és magbecsüli. Igazán erős akkor lesz az ember, ha elfogadja, hogy rajta kívűl másnak és másoknak is helye van a világban. Sőt, attól lesz igazán gazdag, és erős, ha amit kapott az elődeitől, azt hiánytalanúl át adja az utódainak. Ezt már nagyon sok okos ember elmondta, de sajnos nagyon kevesen hallják meg, és még kevesebben teszik magukévá, és élnek eszerint. Pedig, jómagam is állattartó lévén bizton állíthatom, hogy nem feleges foglalatosság. A gondoskodásra fordított idő, energia sokszorosan megtérül, mert ettöl lesz igazán szép és gazdag az ember élete. A más élőlényeket elfogadni tudó ember a saját fajtájával szemben is sokkal belátóbb, elfogadóbb emberré válik. Azt hiszem az egész dolog lényege valahol itt rejtőzik!