Még nagyon sok dolgom van!

Az idén öt éve lesz, hogy elhatároztam, hogy abbahagyom a macska tenyésztést. Egy sikeresnek mondható szibériai macska tenyászállományom volt. Nagyon sok szép eredményt értek el a macskáim. A legeredményesebb éppen ennek a blognak a jelképe. A fő okom az volt, hogy nem szeretnék bizonytalan sorsa hagyni egyetlen macskát sem. Én sem fiatalodom, és minden évvel nagyobb esélyem van arra, hogy valami váratlan baj meggátoljon abban, hogy a macskáimat ( minden macskára érvényes), a nekik kijáró ellátásban tudjam részesíteni. Ez vonatkozik, egészségi halyzetüktől kezdve, a tiszta rendes és biztonságos élőhelyen keresztűl egészen a végtisztességig. Ehhez pedig szükség van fizikai erőnlétre, tudati és érzelmi, és nem utolsó sorban anygi biztnságra.A mai napon ezek a dolgok nagyon sokszor eszembe jutottak.

Nem szeretek, és nem is szoktam panaszkodni, de ma egy kicsit megijedtem, hogy mi lesz a macskákkal, ha nem tudom magam rendbe hozni. Ugyanis , tegnap este előjött a szokásos szédülési problémám. Ez kb 5-6 éve kerűlget. Kicsit magas a vérnyomásom, de kordában tudom tartani, annyira, hogy négy éve, mióta elcsitult az életem, már csak fél-fél bogyót kell szednem.

Sokat mozgok, igaz hogy téli viszonylatban nehezebb a dolog, mert csak a lakásban, zárt levegőn tudok sportolni ( gimnasztika, szobabicikli, sulyzó), de több kevesebb rendszereséggel megteszem. Na itt van a probléma, mert előfordul, hogy napokat kihagyok, és ilyenkor a meszes csigolyák megboszzúlják, hogy elhanyagolom őket. Ilyenkor jön elő a szédülés. Rendszerint este, és reggelre kialszom. Most nem ez történt. Még ma is egész nap bajlódtam vele. Lehet, hogy egy kis megfázás hozzájött, nem tudom, de muszáj rajta uralkodni, mert még nagyon sok dolgom van.

Legutóbb írtam a két gyengélkedő macskámról. Az ivartalanított kandur talán jobban van, azt hiszem az orrcsepp használ valamit, de az emlődaganatos lánynak a tüneteit nem is a daganat okozza, hanem neki is fog problémái vannak. Az ő nyálkahártyája is gyúladt, ezért nem akar enni. Most már két napja kap gyógyszert. Mintha egy kicsit jobb hangulatban lenne, de enni még most sem akar. Nem is tudom, hogy mi tartja életben. Már csak csont, meg bőr szegény, de amikor simogatom, markolászik a praclijával, meg adanyomja a fejét a kezemhez. Remélem nem csak bebeszélem magamnak, de úgy látom mintha tudná, hogy segíteni szeretnék neki. Ez egyébként nagyon érdekes, mert eddig minden beteg állatomnál hasonlót tapasztaltam. Sőt, nem csak betegség estén, hanem mikor szűltek akkor mindig ott kellett lennem velük, mert ha eljöttem, jöttek utánnam, de ezekről az eseményekről majd a másik blogban írok.

Na ezkért a dolgokért kell nekem magamra vigyázni, mert ezt egy idegen nem tenné meg velük. Sőt azt hiszem, hogy a macskák sem fogadnák el.

Nagyon remélem, hogy valamit még tudok segíteni, valami kis reménysugarat nyújtani.