Nincsen öröm, üröm nélkük....

Teherautókra rakják a viskók maradványait.

Egy fekete macska jött elő a romok közül és a fűben alvó fehér macska felé tart.

Egy nagy fekete kutya, a nyakán egy zsineg, még az álló biciklitől is félve menekül.

Az előző bejegyzésemben már írtam arról, hogy a környékünkön felszámoltak hajléktalan telepet. Ez egy délbudai, valamikori ártéri terület. Nevezthetném dzsungeknek is, mert rengeteg fa és bokor van sok madárral. Nagyon szép nagy fák, amelyek ugyancsak alkalmasak a madarak számára fészkelő helynek. Sok fácán is van, sőt miután néhány méterre van a Dunától, vadkacsák is fészkelnek a füves, bokros területeken. Egy valóságos paradicsom. A hajléktalanok maguk is igyekeztek észrevétlenek maradni, ezért nem nagyon zavarták a természet életét.

Sokkal több kárt, meg csúfságot okoztak azok akik mindenféle feleslegessé vált holmit kihordtak ide. Az egyik részen egy teljesen összetört uató maradványt dobáltak az úz mellé. Ezt sok szemetet inkább télen lehetett látni, nyáron benötte a növényzet. Hihetettlen, gyümölcs fák is vannak, meg orgona bokrok, és egyéb diszfák és bokrok. Kora reggel szoktam arra bringázni, és nem győzök gyönyörködni a madarak énekébe.

Persze a hajléktalanok állatokat is tartottak, kutyát és macskát. Először eszembe sem jutott, hogy miután lerombolták a telepet, és az embereket biztos szállókon elhelyezték, a telepen ott maradtak az állatok. Csak néhány nap után, amikor már biztos éhesek voltak a szerencsétlenek, akkor láttam meg a romok körűl először a kutyákat, majd később a macskákat.

Egyszerűen nem értem, hogy a huszonegyedik században miért nem lehet mégérteni, hogy az állat még kiszolgáltatottab mint az ember, és miért kell a sorsát nehezíteni. Akkor amikor már állatvédelmi törvényünk is van! Csak senki nem tudja, hogy a törvény milyen helyzetekre vonatkozik. Nem tudja senki, hogy az állat is érez fájdalmat, az is állat tud szenvedni. A szenvedések legnagyobb részét az ember okozza nekik. A legtöbb ember azt mondja, hogy ugyan az csak egy állat.Egy kis gondossággal, odafigyeléssel, be lehetett volna fogni, és állatmenhelyre szállítani őket.

Az az igazság, hogy én sem tudom eldönteni, hogy mi lenne a helyes dolog ezekkel a macskákkal, mert ők addig is amíg a hajléktalanokkal laktak, félvad életmódot éltek, hasonlóan a vidéki macskákhoz. Az élelmük biztosan csak maradék, meg amit vadásztak maguknak, volt. Tehát önellátók, és szabad élethez szoktak.

De, valamelyik nap eszembe jutott, hogy biztos nem ivartalanított állatok, és éppen ezért világba szaporodhatnak. Tavasz lévén, lehet, hogy vannak kölykös anyák, akik a kölyköket a lerombolt bungalók romjaiba rejthették, és ott gondozzák őket. Ettől az eshetőségtől még a hideg is kirázott, ugyanis a romokat folyamatosan takarítják el, úgy , hogy markolókkal teherautóra rakják őket. Észre sem veszik, hogy ott, estleg kölyökmacskák is lehtnek. És ez még a jobbik eset, de az is lehet, hogy szándékosan pusztítják el a védekezni, vagy menekűlni nem is todó kölyköket.

Ma reggel írtam egy levelet a kerületi Önkormányzatnak, hogy intézkedjen, hogy a felszámolási munkát végzők, emberi módon oldják meg ezt a helyzetet.

Az ott hagyott háziállatokon kívűl egy csomó védett madár élőhelyéről is szó van.

A terület rendezése már nagyon aktuális volt, de nem minegy, hogy milyen áron.