Tegyem, vagy ne tegyem?

Az erkélyem, náron, az utca felöl.

Az erkélyem virágai.

Édesanyám, egy nagyon régi képen a szoba ablakban.

Széna, vagy szalma? Menjek, vagy ne menjek? Jó, vagy nem jó? Igen, vagy nem?

Már kezdek a saját idegeimre menni, ezzel a " nem tudok dönteni" állapottal. Mindig én, saját megam irányítottam az életemet, senkinek nem hagytam, hogy döntsön helyettem. Sőt, még azt sem, hogy megpróbáljon beleszólni az életembe. Ez persze nem azt jelenti, hogy ez így van jól, hanem azt, hogy én, egyszerűen ilyen ember vagyok. Tudom, nem könnyű természet, de ez egyfajta adottság, amin nem is nagyon akartam változtatni.

Azt hiszem a velem született adottságon kívűl, ez abból adódik, hogy apa nélkül nőttünk fel a testvéremmel együtt. Az édesanyánk nagyon nehéz körülmények közöttt nevelt bennünket. Ez anyagi szempontból is igaz, meg egyszerű gyermeknevelési szempontból is. Neki mindig dolgoznia kellett ahhoz, hogy legyen fedél a fejünk felett, legyen mit enni, és legyen mit felvenni, meg iskolába tudjunk járni, és hogy egyáltalán élni tudjunk. Ehhez azonnal hozzá kell tenni, hogy nagyon jó anyánk volt, szeretett is bennünket, meg törődött is velünk, sőt embert is faragott belölünk. Ez még akkor is igaz, ha az életünkben nem minden alakult úgy, ahog ő szerette volna.

Ezen körülmények miatt sokszor voltunk a testvéremmel egymásra utalva. Ő hat évvel fiatalabb nálam, ebből az következett, hogy adott esetben én voltam az aki külömböző támadásoktól megvédtem. A támadások többnyire a kortársaitól érkeztek, de sajnos volt már abban az időben is "cukros bácsi" megkörnyékezés is, sőt volt rá eset, hogy a boltból hazafelé egy idős férfi el akarta venni tőle az éppen akkor vásárolt kilós kenyeret.

Ilyen esetben én voltam a megmentő. Annyira, hogy volt rá eset, hogy a konyhában arra lettem figyelmes, hogy a testvéremet látva, gyerekek azzal csitították egymást, hogy ezt ne bántsd, mert igen verekedős a nővére. Ezek a szükségszerűségek erősítették a velem született határozottságomat.

Ebből adódóan az életem során ért veszteségeket, néhány kivételével, többnyire elég jól feldolgoztam. Az a néhány kivétel viszont majdnem padlóra kűldött. Egy estben csak orvosi segítséggel tudtam kijönni a lelkem romjai alól. Ez egy, az életem főhelyét elfoglaló ember elvesztése után volt. Akkor tanúltam meg, hogy csak az én saját akaratommal tudom az életem valamilyen szintan rendbe tennei. Nagy nehezen, de kijutottam a mások által okozott bajból.

A másik két eset, egy- egy, a számomra, külömböző okokból nagyon kedves négylábú családtag elvesztése után következett be.

Az első egy tizenhat hónapos macska, Pongrácka volt. Ezt a kis macskát, néhány hetes kora óta én neveltem fel, mert az anyját baleset érte. Időközben nekem kórházba kellett menni, operáltak, és a lábadozási időm alatt rengeteget sétáltunk együtt. Ez alatt olyan kötődés alakúlt ki köztünk, hogy, Pongrácka szinte minden gondolatomat kitalálta, és ez fordítva is így volt. Majd kapott egy vírusfertőzést, és ebbe belehalt. Akkor azt hittem, hogy itt a világvége. Néhány hét alatt megint, mint akkor régen, teljesen elvesztem a magam számára is. Nem találtam a helyem, minden mindegy volt. Aztán egy nap elegem lett magamból, és azt mondtam, hogy akkor itt az idő talpra állni, és ha annyira hiányzik akkor pótolható, tessék pótolni. Ahhoz, hogy egy új kötődés kialakúljon, nem kell a régit elfelejteni. Tehát nem felejtésre kell törekedni, hanem egy másik szeretet befogadására. Mikor ezt hajlandó voltam elfogadni, akkor kezdtem megint a régi lenni.

Ma ugyan ez a helyzet. Benjikém elvesztése teljesen ledöntött, de ma már tudom, hogy az élet megy tovább. Attól, hogy élem az életem, még nem kell őt elfelejteni, sőt helyette nem veszek magamhoz mást, mert van rajta kívűl még jó néhány akiket szeretni lehet, sőt kell. És nem csak kötelességből, hanem azért mert szeretetre méltók, és szükségük van rám, hogy gondozzam és szeressem őket.

A fentiek miatt, meg magam miatt teszem a napi dolgaimat. Ezért kezdtem el az erkélyem renbehozni. Minden nyáron sok virágot, meg fűszernövényt ápolok .Nagyon szép és lélekemelő szokott lenni a látvány. Na meg a fűszereket nagyon szeretem a nyári ételekben, meg salátákban.

Ezért, hát teszem a dolgom, és igyekszem meglátni minden szépséget. Csak rajtam áll!